kerület

Milyen legyen a városunk?

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere
  • Majoros András, a Kerületfejlesztési bizottság elnöke
Házigazda
  • Koncz Imre

GigaDubaj vagy amit akartok

Mekkora a játéktere, fejlesztéspolitikai mozgástere a helyi önkormányzatoknak? Mik a II. kerület és a Főváros fejlesztésének főbb stratégiai céljai, akcióterületei? Mire lehet méltán büszke a II. kerület vezetése? Melyek a jelenlegi, illetve melyek voltak a múltbeli „zászlóshajó” projektek? Milyen fejlesztési eszközei, forrásai vannak a helyi önkormányzatnak? Mit tesz a II. kerület és a Főváros a „részvételiség” érdekében, hogyan vonható be még jobban a civil társadalom, a helyi közösség a kerületi/fővárosi fejlesztésekbe?

A képviselő-testület augusztusi ülésén rendeletben tiltotta meg, hogy a II. kerületi vendéglátóipari egységek kerthelyiségei, teraszai éjjel 11 után is nyitva tarthassanak. A rendelet előkészítésébe sem az érintetteket, sem a testület bizottságait nem vonták be. A csendrendelet elfogadása ellen csak a Budai Liberális Klub képviselőcsoportja protestált. A polgármester úgy véli, a most elfogadott rendelet nem korlátozza túlzó módon a szórakozni vágyókat, ugyanakkor biztosítja a lakók éjszakai pihenését.

Fonódó villamosok

A projekt elnevezése kettős értelmű. Elsősorban azt jelenti, hogy újra összekapcsolják a szétszabdalt budai villamoshálózatot. Másodsorban arra utal, hogy a Margit híd alatt a helyszűke miatt csak egyetlen vágányt tudnak elhelyezni, és ezt felváltva használná az Óbudára, illetve a Batthyány térre igyekvő villamos.

Biciglizős

Abbahagytam a rohanást. Beszólt a szervezetem. Lumbágó, magas vérnyomás, egy kis vércukor, heves szívdobogás. Visszafogom magam — ötvenöt éves vagyok —, nem hajtok tovább. Több lett a szabadidőm, elhatároztam, kihasználom, rendszeresebben fogok sportolni. Naponta kerékpározok a kerületben, a budai hegyekben. Másnak is tudom ajánlani. Biciglinyeregből egészen más a környék, mint autóból vagy buszból. Közvetlenebb, élménydúsabb és mint kerületi képviselőnek is tanulságosabb.

Csoda a Malomtónál

Molnár János-barlang

Egy kis tavacska a Lukács fürdővel átellenben — természeti csoda szakítja meg a Frankel Leó úti klasszicista házak összeérő homlokzatát. Az egykor, még a XV. században itt működött malom gátja duzzasztotta parányi vízfelszín mediterrán klímát varázsol ide. Burjánzik a lótuszvirág és a fügefa, sőt, minden más is. Ugyanis a különféle zöldségek úgy ellepték a vízfelszínt, hogy az ismeretlen utazó lápnak is gondolhatná. A malmot már ideképzelni sem tudjuk — viszont romjaiban áll még az 1900-as évek elején épült népgőzfürdő törökös épületrészlete. Vele szemben a tó másik partján a Malomtó nevű vendéglátóipari egység, mely 1962-ben nyitotta meg kapuit. Akkoriban ez volt Buda legdivatosabb presszója, maga a „megtestesült modern”. Teraszán a késő esti záróráig ropták a jampik, hogy a végén lúdlábba temessék a napot. Akiben felhorgad a retróérzés, a Mici néni két élete című film néhány jelenetében viszontláthatja a dicső múltat. A közelmúltig a malomtó bejárata csak tetszhalottként bámulta az út szerény villamosforgalmát, néhány évvel ezelőtt azonban úgy felújították, hogy még valamelyik belsőépítészeti magazin is komoly figyelmet szentelt neki.

Pasaréti justizmord

A bírónő álma

Reggelente a Pasaréti úton sokan csak araszolnak autóikkal a Belváros felé. Az Ördög árok partja, kisebb-nagyobb villák, zöldövezet. A Pénzügyőr-pályát elhagyva megtörik a kertvárosi idill. A Gyetvai-testvérek ötemeletes házakból álló lakótelepe töri meg a táj nyugodt harmóniáját. Hogy kerülhettek ide ezek a monstrumok, hiszen a katonai akadémia szocializmusban épült lakótelepét leszámítva az egész Pasaréten nem találkozik ezekhez hasonló nagyságú épületekkel az erre járó? Kinek a tevőleges, kinek a passzív közreműködése, cinikus magatartása eredményezte ezt a városképbe nem illő monstrumot? Mi naponta látjuk; a bírónak, a hivatalnoknak, a polgármesternek és a képviselőknek ritkán kell szembenézni a döntésük eredményeivel. Cikkünk azért íródott, hogy szakítson ezzel a gyakorlattal. Ne fedje jótékony homály a közreműködők felelősségét!

A sárga ház és a revolvergolyó

Magam elé képzelem a rétet. A budai dombokkal szaggatott mesebeli mezőt. A lankák az óriás gesztenyék és ecetfák lábaihoz futnak. Érzem a sárga virágok esőverte illatát. Látom Pesten a Marczibányi rétre kifutó Nagy Rókus utca végét. Az utolsó házat. A sokablakos, földszintes, az egyetlen földszintes házat az utcában. Zöld zsalui nagy, nyitott szemek, amelyeket időnként szemérmesen becsuknak.

Civil győzelem a SZOT-szálló ügyében

Megállapodott a beruházó Pro-Hill Kft. és a Budapest Világörökségéért Alapítvány (BVA) a SZOT-szálló átépítéséről. Az egyezség a civilek teljes győzelmét rögzíti. A beruházó cég eláll korábbi szándékától, és nem emel újabb emeleteket a jelenleg is látható vázszerkezetre. Az Alapítvány viszonzásul elfogadja egy úgynevezett penthouse-szint megépítését, és nem fellebbezi majd meg az egyezség szerint elkészített új tereket. A happy endet beárnyékolja, hogy az elutasított épületet tervező építész, Maghegyi György az építési engedélyt elutasító határozat ellen bírósághoz fordult jogorvoslatért.
Életbe lépett a súlykorlátozás, de mintha mit sem változott volna a helyzet. A kamionok és az építkezési forgalom változatlanul keresztüldübörög Hidegkúton és a Rózsadombon. A jegyzőtől érdeklődve kiderült, hogy a sok hatóság között elvész az ügy. Ugyanis a cél nem az, hogy az engedélyek fejében többletforráshoz jusson az Önkormányzat, hanem, hogy csak tényleg az a nagyteherautó hajthasson be a védett zónába, amelyik más, több kisteherautóval nem pótolható. A rendőrkapitány az elmúlt egy hónapban 29 intézkedésről tudott beszámolni. Ez kevés.