A sárga ház és a revolvergolyó

Magam elé képzelem a rétet. A budai dombokkal szaggatott mesebeli mezőt. A lankák az óriás gesztenyék és ecetfák lábaihoz futnak. Érzem a sárga virágok esőverte illatát. Látom Pesten a Marczibányi rétre kifutó Nagy Rókus utca végét. Az utolsó házat. A sokablakos, földszintes, az egyetlen földszintes házat az utcában. Zöld zsalui nagy, nyitott szemek, amelyeket időnként szemérmesen becsuknak.

seta-sargahaz-1.jpg

Salétrom marja a falát, de százéves pincéjének bűzét nem érzem. Kertes ház ez bokorral, fával. Amolyan csökevény. Falai a múlt, amit az idő elfelejtett megrágni.

Ekkor már fordul a század, és a Marczibányi rét térré fejlődik. A Nagy Rókus meg Lövőház utca lesz. Magam elé képzelem a ház, a 34. szám csendes zugait, a szomszédos iskola zsivaja miatt éjjel dolgozó írót.

Olvasom a Pesti Naplóban (1909. június 11-i szám), hogy „Tegnap késő éjszaka a Lipót körút és a Visegrádi utca sarkán mellbe lőtte magát egy tizennyolc esztendős diák: Hunyadi Sándor… Budán, a Lövőház utca 34. számú házban lakott Bródy Sándornál, a kiváló írónál… A golyó súlyos sebet ejtett rajta, de a fiatalember nem veszítette el az eszméletét.”

seta-sargahaz-2.jpg

Hunyadi megkéri a rendőrt, hogy csak délben ébresszék fel az apját. Látom, Bródy háziköntöst ölt, amikor kézbesítik az élve maradt gyerek búcsúlevelét. Talán a pince ma is őrzi a penészes, porladó sorokat?

Észre sem veszem, hogy már órák óta nézem a házat. Salétrommarta sárga falain nincs emléktábla. Semmi jel nem mutat arra, hogy itt lakott volna valamikor, valameddig Bródy Sándor író. És hogy itt lakott még Hunyadi Sándor író, ha törvénytelenül is, mint ahogyan a fia volt Bródynak.

Elered az eső. Érzem az ecetfák keserű illatát.

V. G.