Senki – a politikus – sem mindenható. Vannak tragédiák és igazságtalanságok a világban, amelyek minden igyekezet és a legjobb szándékok ellenére is megtörténnek. De lehet és kell is tenni azért, hogy az egyének és a közösségek élete jobb legyen; hogy kevesebb legyen a tragédia és az igazságtalanság.

Egy korszakváltást ígérő párt programja új megközelítést, új elveket, új értékeket tételez fel a politizálás tartalma és stílusa tekintetében. A legfontosabb, hogy – Sen tanácsát megfogadva – összeegyeztesse a reálpolitikai egzigenciákat a magasabb eszmékkel és értékekkel. Ez tesz majd különbséget az ön(ös)célú hatalomgyakorlás és valódi országépítés között. Írásunkat az Együtt 2014-nek ajánljuk, mert ez a formáció áll legközelebb hozzánk – ám úgy hisszük, a demokratikus ellenzék bármely szereplője fontolóra vehetné.

Az orbáni politika karaktere

A Fidesznek van némi igaza, amikor arra hivatkozik, hogy az általa képviselt politikai irányvonal, jogkultúra, sajátos döntési mechanizmus bizonyos elemei másutt is jelen vannak. Persze nem mindenütt, és messze nem összefüggő mechanizmusként, ráadásul e jellemzők nem is nevezhetők túlságosan általánosaknak.

A válságra adott válaszok, illetve a hatalom mindenáron való megtartása gyakorta szült eddig is olyan mozgalmakat Európában vagy annak perifériáján, amelyek, illiberális eszméket és politikákat zászlójukra tűzve lázadtak a nyitott társadalmak belső rendszere ellen. Ez a társadalom ugyanis megtagadta tőlük a kizárólagos szerepet, s egy választható párttá vagy mozgalommá tette őket a több közül. Mások a nacionalizmus révén új, hatékony – azaz vezethető és lojálisan készséges – politikai közösséget igyekeztek gyűjteni mozgalmuk köré. Ismét mások a tulajdonrendszer radikális – nyilvánvalóan a jogi határokat messze átlépő – átalakításával próbálták politikai befolyásukat a gazdaságra is kiterjeszteni. Vagy épp a maffiáknál honos, jogon kívüli módszerekkel szerveztek párhuzamos gazdasági és politikai hálózatokat, olyan társadalmi csoportok együttműködését teremtvén meg ezzel, amelyek a legalitás határán, adott esetben csak azon túl működhettek, de befolyásuk e társadalom politikai hétköznapjaira nem csak megmaradt, adott esetben egyre nőtt is.

Ara-Kovács Attila – Magyar Bálint

(A cikk a Magyar Narancs 2013. 08. 01-jei számában jelent meg, „A kiszorított test — Bajnai és az ország esélyei“ címen)

Amit Kis János a jobb- és a baloldal szükséges párbeszédéről, majd kiegyezésükről ír, az több, mint kívánatos lenne. Amellett is érvel, hogy ez nem lehetetlen: „A 2010-es választásokat megelőző egy-másfél évtizedben a köztársaság hívei defenzívába szorultak; csak bonyolult magyarázatok kíséretében tudták – amíg tudták – védeni a demokratikus jogállamot. A „fülkeforradalom” botrányos közjogi dúlása nyomán azonban új konszenzus alakulhat ki az alkotmányosság, a versengő többpártrendszer, az alapjogok és a joguralom eszméi körül. Ha valóban kialakul, erre alapozódhat a jobb- és a baloldal közti megegyezés.” (Beszélő, 2013. május 5.)