Elöljáróban annyit, hogy az én családom története is Gyekiczki András korlátokat nem ismerő szenvedélyes munkálkodásnak a nyomán kapott helyet a most az Elfeledett szomszédaink állandó pápai kiállítás anyagának alapján Volosin Hédi és Pető Iván szerkesztésében megjelent, Fülöp Csaba által megrendítően megformált gyűjteményes albumban. Gyekiczki kliensei második, később kutatott generációjához tartozom, akinek családja az önkormányzat által az első kiállítás hazai és nemzetközi sikerén felbuzdulva megrendelt, – immár nem időszakos, hanem állandó – kibővített kiállítás anyagában került bemutatásra. Amíg az eredeti tárlat 43 család történetét dolgozta fel, addig a kibővített állandó kiállításon és a megjelent kötetben már 100-nál több kapott helyet.