Kemény Istvánról az emléktábla-avatás ürügyén

Kemény István családja 1945 tavaszán költözött ebbe a házba, amely előtt most állunk. Valamikor májusban ide állított be Batár Attila, akivel a gimnáziumi években kötött életre szóló barátságot. Barátságukat az alapozta meg, hogy az eltérő családi háttér ellenére egyformán idegennek érezték magukat a korabeli Magyarországon.

Mit tanult az elmúlt 30 évből a politikusok új nemzedéke?

Harminc évvel a rendszerváltás után minden egyes nap eseményei arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy a Magyarország demokratikus jogállammá tételére, másképp szólva nyugatosítására tett kísérlet kudarcot vallott: a hatalomkoncentráció mértéke ma már nem kisebb, mint a 89–90-ben örökre leváltani vélt rezsimben.

Legutóbbi rendezvényünkön a három évtizeddel ezelőtti folyamatok alakítói, Bozóki András, Elek István és Magyar Bálint emlékeztek és értékeltek. Most a politika porondjára újonnan fellépett, és a mai közéletre erős befolyással bíró ifjú politikusokat hívtunk meg. Arról kérjük véleményüket, hogy milyen tanulságokkal, felismerésekkel szolgálnak számukra az 1989-90-as évek eseményei? Milyen hibákat követtek el szerintük a rendszerváltók, hogy ide jutottunk? Miért léptünk, léphettünk — a térségben egyedüliként, megcáfolva Hérakleitoszt — még egyszer ugyanabba a folyóba? Mit tennének ők másképp, hogy a reménybeli következő rendszerváltás ne ugyanazt az eredményt hozza, mint a 89–90-es? Mit tesznek ők azért, hogy az új rendszerváltás egyáltalán bekövetkezzen?

Gulyáskommunizmustól a maffiaállamig

Egyre kevesebb a kortárs, egyre kevesebb a hiteles szemtanú, mindeközben egyre több médiafelület kerül Orbán intézőinek kezébe, gőzerővel folyik a múlt átírása. Van alapunk azt gondolni, hogy a tényleges 1989-es eseménysorozat a hatalom mai birtokosaitól nagy valószínűséggel megkapná a „sajnálatos” jelzőt – miért akarnák különben meghamisítani?

A múlt meghamisítása és átírása ellen a leghatásosabb gyógyszer, ha a rendszerváltás legfontosabb szervezeteinek meghatározó szereplői mondják el, mi történt, hogyan és miért. Az akkori események alakítói nem csak emlékeznek, értékelnek is – minden úgy volt-e jó, ahogy volt, avagy ha most márciusban újrakezdhetnék, változtatnának-e valamit? Mi vezetett oda, hogy a posztszocialista államok élvonalából a sereghajtók közé süllyedtünk, miközben a Fidesz továbbra is a legtámogatottabb párt maradt? Miért képtelen az ellenzék megerősödni? Diktatúra lesz-e, vagy Orbán bukásával visszatérünk a demokratikus államok sorába? Élménybeszámoló és értékelés az események főbb szereplőivel.

Sajtóvisszhang

Magyar Bálint: Ha szaros a gatyám, azt is leváltom, nem várom meg, míg kitisztul a seggem

Az MSZP és a Momentum az EP-választásról

Az ellenzék decemberi váratlan magára találása, a pártok addig példátlan együttműködése és kitörése a rendszer csapdáiból reménységgel töltötte el az Orbán államával nem rokonszenvező közönséget.

Kérdés, hogy a májusi Európai parlamenti választáson a pártok mire akarják fordítani a hirtelen megnövekedett bizalmi tőkét.

Mi minősül jó eredménynek a közélet egyetlen arányos választási eseményén? A pártjuk megerősödése az ellenzék többi alakulatához képest? A Fidesz kisebbségbe szorulása?