Érzékeny búcsú a kádárizmustól

A történet magva, hogy Orbán Viktor megértette: sokat tett az ország kettészakításáért, de nem eleget. A nagyobbik fél a baloldalon maradt. Ebből kell minél nagyobb karéjt lekanyarítani, ennek instrumentuma az ún. szociális (valójában szocialista) népszavazás. A maga logikájában tiszta és briliáns stratégia ez, amit jól szolgál a strukturális reformok szükségszerű népszerűtlensége, a kormányzati teljesítmény hiátusai, a nagyobbik koalíciós párton belüli frakciókba tömörödő kádárista belső ellenzék és mindenekfelett az egész kormányzati munka kommunikációja. De az ellenzéki vezér stratégiája csak a maga logikájában tiszta és briliáns stratégia, közép- és hosszabb távon az ország lehetőségeinek további destrukcióját jelenti. Hiszen mi mással hódítható el balról a posztkádári kispolgár, mint annak a biztonságnak az ígéretével, amit annó, a konszolidációtól a rendszerváltásig élvezett. Azzal az infantilizáló, mert a felelősségtől, autonómiától és öngondoskodástól mentes mézédes, kicsiny, ólnyi biztonsággal, a szűkös, a telek és a Trabant adta szegényes szabadsággal, melyben egy nemzedék szocializálódott, végleg elfeledve a verseny kockázatát és az igazi munkaetikát, ahol a Tiéd a gyár, magadnak építed nem azt jelenti, hogyha az enyém, akkor haza is vihetem. Nos, ilyen értelemben most ér véget a kádárizmus, amikor végképp tarthatatlanná válik az államista nagy elosztórendszerek nyújtotta ingyenebéd hazugsága. Ezen minden posztkomcsi országnak át kell esnie, mi most érkeztünk ide. Ezt akadályozza Orbán Viktor szociális(ta) népszavazása. A cél, hogy azokat az amúgy is ezer sebből vérző reformtörvényeket, melyek a rendszerváltás tényleges befejezését célzó bátortalan és felemás kezdemények, akadályozzuk meg. Akadályozzuk meg, mert ezzel most, végre, egyszer s mindenkorra hatalomra kerülhetünk, mert le tudjuk szakítani a bizonytalan és baloldali szavazótáborról azt a karéjt, amivel kipótolhatjuk, ami a mi szavazóbázisunkból hiányzik. Abban a pillanatban, hogy ez sikerült, mármint a baloldali kispolgári tömegérzelem átfordítása a mi javunkra, megszüntettük a legfőbb tényezőt, ami eddigi győzelmünket megakadályozta. És akkor előttünk az élet, csak ügyesen kell várni, ébren kell tartani csapatainkban a szenvedély tüzét, egyszersmind új hangütést mímelni, felöltve a középre húzó haza bölcse tónusát, és nem hibázni akkorákat, mint szoktunk, és akkor ölünkbe pottyan, végre, e remekül jövedelmező vállalatnak, a magyar államnak az executive manageri széke. És addigra a hitelét vesztett prime minister elviszi a stabilizáció balhéját, és azt, hogy természetesen mi is mást fogunk csinálni, mint amit ígértünk. Szóval nemcsak, hogy javuló egyensúlyi helyzetet öröklünk, de minden nehézségünket és összes népszerűtlen lépésünket istenien rá tudjuk kenni ezekre. Ígérjünk tehát teljes foglalkoztatást, kendőzzük el, hogy a tandíjmentesség az ország jómódú fölső harmada gyermekeinek is ingyen ebédet biztosít, és hogy a minőség ellen szól. Mélyen hallgassuk el, hogy tíz éve még többször hitet tettünk a tandíj szükségessége mellett, ma ez az igazság, holnap amaz. Hallgassuk el azt is, hogy a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj a felsőoktatási intézményeknél és az orvosoknál marad, hogy ez az első kis lépés az össznemzeti korrupció, a hálapénz felszámolására, sejtessük, hogy valami másra kell a pénz. Volt egyszer egy kádárizmus, élt benne egy tudós nő, aki ma egy jobboldali téziseket visszhangzó égi csatornán keresi az összefüggéseket, melyeket régen egészen másképp látott. Érzékeny búcsú a fejedelemtől című dolgozatának főhőse Bethlen Gábor, a nagyhatalmak közt kötéltáncoló reálpolitikus, akinek alakja mögött a rosszindulatú értelmezők Kádár János alakját vélték felfedezni. De a műalkotások értelmezése változik, az ember sose lép kétszer ugyanabba az értelmezésbe. Bethlen szavai mögött (vagy a sorok között) ma már egészen másvalakinek az alakja sejlik föl: „Az igazságnak sokféle arculata van. Ma ez az igazság, holnap amaz. Az igazság sohasem független az ember akaratától. Nemes ügyet képviselünk… meg kell teremtenünk hát a magunk igazságát.” Na, kire gondolunk? A győztesek közt ingyenebédjegyeket sorsolunk ki — a megfejtéseket március 9-ig, Rákosi Mátyás születésnapjáig várjuk a szerkesztőségbe. Bormester Mihály