érdekek

Még mindig rengeteg az óriásplakát a kerületben

Jó lenne, ha bízhatnánk abban, hogy a hivatalok mindenkivel betartatják a jogszabályokat. Tudjuk, hogy ez nem így van. Közemberként észrevesszük, hogy a szomszéd bármit megtehet, a hatóság félrenéz. Önkormányzati képviselőként igyekszünk a kerületi jogszabályok hálóját mind szorosabbra fonni, a renitensek és a jól értesültek mégis újabb és újabb kiskapukat fedeznek fel.

A Mahir letarolta a II. kerületi hirdetési piacot

A második kerületet is bekebelezte a Mahir-monopólium. A Vár, a Hegyvidék és Óbuda önkormányzata után a II. kerületben is a közbeszerzés megkerülésével a Mahir vállalkozása nyerte el a reklámrendszergazda-megbízást.

Buldózerek

A nyár elején szent borzalommal figyeltük a tévében a Vir szigeti, engedély nélkül épített házak eldózerolását. Nem hittünk a szemünknek. Van ilyen? Van ilyen karakán hatóság, amely érvényt szerez a jognak, szigorúan eljár a jogtalanság ellen? Nem igazán hittük. Inkább, jó magyar szokás szerint, a mögöttes azándékokat kutattuk. A fél ország mégsem győzte meg magát arról, hogy az egész nem csak törvényes látszatba burkolt magyarellenesség.
Példaértékű eset, hogyan lehet ártani egy közösségnek. Volt az Önkormányzatnak egy telke Adyliget peremén a Rézsű utca 84.-ben az erdő szélén. Bár önálló helyrajzi száma volt, a rendezési terv erdőövezetbe sorolta. Méltán, hiszen volt is rajta sok fa, bokor. Valaki valakinek felhívta a figyelmét a lehetőségre. Az illető azonmód be is jelentette vételi szándékát az önkormányzatnak. Zavarbaejtően magas árat ajánlott a beépíthetetlen területért. Az 1800 m2-es telekért végül is 16,2 millió forintot fizetett — erdőért sokat, építési telekért nagyon keveset.

Perben az állammal

1027 Budapest, Margit krt. 48., I. emelet
Vendégek
  • Eörsi Mátyás képviselő (SZDSZ)
  • Keller László képviselő (MSZP)
  • Herényi Károly képviselő (MDF)
Házigazda
  • Berecz Anna gazdasági újságíró

Eltűnt közpénzek nyomában

Vita a korrupcióról

1027 Budapest, Margit krt. 48., I. emelet
Vendégek
  • Lengyel László politológus
  • Font Sándor képviselő (MDF)
  • Magyar Bálint képviselő (SZDSZ)
  • Póta Gyula korábbi polgármester

avagy hogyan épül ki a szervezett felvilág

A korrupció mai helyzetéről

1027 Budapest, Margit krt. 48., I. emelet
Vendégek
  • Lengyel László politológus (Pénzügykutató Rt.)
  • Hack Péter országgyűlési képviselő (SZDSZ)
  • Bencze József helyettes államtitkár (Gazdasági Bűnüldözési Hivatal)