Koncz Imre

2000/01/10 00:23

Baj van az iskoláinkkal? A második kerületben élők csak erre gondolhatnak, hiszen ez év áprilisában Bencze B. György polgármester úr (FIDESZ-MPP) már egyszer meghirdetett egy „iskolaracionalizálási” programot, amelynek első lépéseként a Fillér utcai Általános Iskola azonnali bezárására került volna sor. Ez akkor főleg az SZDSZ és MSZP képviselőinek köszönhetően meghiúsult, azonban a „műhelymunka” tovább folyt a FIDESZ berkeiben, és ennek eredményeképpen mostanra újabb ötletek láttak napvilágot. A legújabb koncepció azon alapul, hogy állítólag túlságosan költséges az iskolák működtetése, ezért a „racionalizálás” már nem csak a Fillér utcai iskolát érinti, hanem szinte az összes bel-budai oktatási intézményt, beleértve a nagy múltú II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumot is. Az érintetteket, a szülőket, a gyerekeket és a pedagógusokat — szokás szerint — elfelejtették megkérdezni a koncepció kidolgozói. Az iskola-összevonások és -bezárások terve érthetően megrázta a szülőket és nevelőket, hiszen eddig azt hitték, hogy gyermekeik jövője, tanáraik munkahelye nincs veszélyben. A szülők részéről az iskolaválasztás alapvető bizalmi kérdés: amikor iskolát választunk, bízunk a tantestületben és az iskola pedagógiai elképzeléseiben. Az iskolaválasztás nem egy évre szól, nem is egy választási időszakra, hanem egy 6-8 éves kölcsönös elköteleződés. A gyerekek is bíznak a tanáraikban és ragaszkodnak iskolájukhoz: a társaikhoz, a nevelőkhöz, a megszokott környezethez. E bizalmi háromszög harmadik eleme a pedagógus bizalma az iskolafenntartóban. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a tantestület abban a tudatban él és dolgozik, hogy végigviheti a fenntartó által elfogadott pedagógiai programját, de az sem mellékes, hogy az iskola egzisztenciális biztonságot is jelent a tanároknak.

Mégis, kinek a jövője?

Ezt a bonyolult bizalmi viszonyt kezdték ki az idén tavasszal ötletszerűen elkezdett iskolaátszervezési elképzelések. A polgármester koncepciótlan elképzeléseivel lépten-nyomon beletapos a családok gondosan, előre megtervezett elképzeléseibe, és az iskolabezárási ötletekkel olyan döntésekre kényszeríti a szülőket, amelyekkel akkor, amikor gyermekeik jövőjét megtervezték, nem kellett számoljanak. A szülő két dolgot tehet: alkalmazkodik a polgármesteri elképzelésekhez és gyermekét végighajszolja a kerület iskoláin az évente változó iskola-koncepció szerint, vagy lemond erről a tortúráról, és elviszi egy békésebb kerületbe. A tanár legalább ilyen kellemetlen helyzetben van, hiszen arra kényszerül, hogy az újságokat böngéssze, hol talál új állást magának jövőre. Ha baj van az iskoláinkkal, akkor ez a mesterségesen gerjesztett bizonytalanságérzet biztosan nagy baj. A polgármester elképzeléseiről az általa összetoborzott Oktatási ad hoc bizottság jelentésében olvashatunk, amelyből megtudhatjuk, hogyan kívánja az iskolafenntartó önkormányzat kicsapni iskoláinkból a tanárokat és a diákokat.

Halj, Rákóczi?

Az ad hoc bizottság számos javaslata közül az egyik szerint „a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium költözzék a felújított Ürömi utcai épületbe”. II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 8941 m2-es telek, zártsorú beépítés, intézményi övezet, beépíthetőség rendezési terv szerint, a telek és az épület értéke alig felbecsülhető Ismeretes, hogy a Rákóczi Gimnázium felújításra és korszerűsítésre szorul, a százéves iskolaépület az évtizedek során elhasználódott, nem tudja kielégíteni a korszerű oktatás által támasztott igényeket. Soha nem volt megfelelő tornaterme, és a diákok étkeztetését sem tudja házon belül megoldani. A manapság már természetesnek számító bontott csoportos oktatás megszervezéséhez a tantermek száma és mérete nem igazán alkalmas. A korábbi polgármester, Póta Gyula idején a képviselőtestület döntött a gimnázium felújításáról és bővítéséről. A diákok és tanárok ettől nem csak az épület megszépülését, hanem a régi Rákóczi szellemének visszatértét is remélték. Az 1998-ban megindult munkálatok az önkormányzati választást követően a tetőfelújításnál félbeszakadtak, és Bencze B. polgármester javaslatára a FIDESZ-MDF-MIÉP-KDNP többségű testület a felújítást először felfüggesztette, majd a ködös jövőbe száműzte. Ezt a ködöt oszlatta el az ad hoc bizottság: a Rákóczi soha nem lesz felújítva. Ez önmagában is igen kártékony javaslat, de eltörpül az Ürömi utcába történő kilakoltatás ötletéhez képest, ugyanis a bizottság a Rákóczi-kérdés megoldására ezt találta a legjobbnak. A tervezett költözködés szakértői vélemény szerint az Ürömi utcai épület legalább 250 millió forintos átalakítását igényli. Ettől az általános iskolának épült Ürömi legfeljebb a legalapvetőbb építészeti és oktatástechnológiai követelményeket fogja teljesíteni, a tervezők szerint az épület gimnáziumi célokra igazán soha nem lesz alkalmas. Az ad hoc bizottság egyszerűen megfeledkezett arról, hogy a Rákóczi jelenleg 24 osztályos gimnázium, a befogadó épületben pedig csak 16 tanulócsoportot lehet elhelyezni. Persze, utasításra minden megoldható — ahogy az 1999-es tanévben több iskolában, a jelentkezők számától függetlenül, a polgármester korlátozta a felvehető tanulók számát —, a Rákócziban is meg kell szűnjön a hatosztályos képzés. Ez a lépés minden bizonnyal nem a nagy múltú gimnázium felemelését, hanem mesterséges elsorvasztását szolgálja. Természetesen lapátra kerül a hat osztályos képzésben foglalkoztatott tanárok többsége is.

A Fenyves kivágása

Fenyves Utcai Általános Iskola 5523 m2-es telek, L3 építési övezet, 20%-os beépíthetőség, 55 000 Ft/m2 telekár + meglévő épület Az ad hoc bizottság javasolja „a Fenyves Általános Iskola tanulócsoportjainak elhelyezését a Fillér utcai Általános Iskolában”. A javaslat a két iskola tanulóit a Fillér utcában helyezi el — növelve az osztálylétszámokat, csökkentve a tanárok számát. Az összevonás szembetűnő haszna, hogy kiürül és eladhatóvá válik a Fenyves Általános Iskola épülete. A pedagógiai programok összeegyeztethetőségét a bizottság ugyanúgy nem vizsgálta, mint az összevonás gazdaságosságát sem. Nem ismeretesek az ún. „költséghatékonyságot növelő” megtakarítások, és azok a kiadások sem, amelyekkel az összevonás és pedagóguselbocsátás járni fog. Egy biztos, hogy a Fenyves Általános Iskola 295 tanulója nem kaphat megfelelő elhelyezést a Fillér utcában, és akkor még nem beszéltünk a szakmailag indokolt csoportbontás kivitelezhetetlenségéről.

Fillér-es gondok

A Fenyves bezárásával megszűnik az 1996-ban megkezdett fejlesztőpedagógiai program, amely integráltan (és nem elkülönítetten) fogadja be azokat a kisgyermekeket, akik az iskolaérettségi felméréseken gyengébbnek mutatkoznak. Megszűnik a gyengébb beszédészleléssel és beszédértéssel, fejletlen fogalmi szinttel rendelkező gyerekek speciális, egyéni foglalkozásokra alapozott felzárkóztatása iránt elkötelezett pedagógiai műhely. Pedig, sajnos, nagy igény lenne rá, ezt mutatják az iskola felvételi statisztikái, amely szerint az iskolát választó elsősök száma évek óta meghaladja a végzős diákok számát. A Fillér utcai, áprilisban még megszüntetésre javasolt leendő „iskolakombinát” emelt szintű matematikaprogramjának minden bizonnyal nem fognak jót tenni az oda bezsúfolandó 300 új diák okozta szűkös körülmények. Az iskola fő proﬁljának számító emelt szintű angol nyelvoktatást pedig jobb, ha elfelejtjük, hiszen a Fillér utcai 22 helyiségbe ugyancsak nehéz lesz bezsúfolni 29 tanulócsoportot, még akkor is, ha a meglévő 6 szaktantermet osztályteremnek fogják használni. Kár érte, mert voltak olyan évek, amikor minden ballagó nyolcadikos nyelvvizsga-bizonyítvánnyal lépett ki az iskola kapuján.

Segítség nélkül

Margit körúti Általános Iskola 2324 m2-es saroktelek, zártsorú beépítés, 75%-os beépíthetőség, 200 000 Ft/m2 telekár + meglévő épület A bizottság azt ajánlja a képviselőtestületnek, hogy „a Margit körúti (kisegítő) iskolába járó kerületen kívüli gyermekek ellátásáról a XII. kerülettel, a II. kerületi gyerekek ellátásáról a Csillagszem Fejlesztő Általános Iskolával kötendő együttműködési megállapodás keretében gondoskodjék az önkormányzat”. Magyarul ez azt jelenti, hogy a kerület meg akar szabadulni a hátrányos helyzetű, a beilleszkedési nehézségekkel küszködő és az enyhén értelmi fogyatékos gyermekek gondjától. Az ad hoc bizottság többsége eddig sem sok empátiáról tett tanúbizonyságot: könnyedén átlépett a gyerekek-tanárok-szülők egymáshoz kötődésének jogos igényén. A kisegítő iskola tanulóinak „racionalizálása” egyszerűen felháborító, hiszen ezek a gyerekek sokkal sérülékenyebbek, sokkal nehezebben teremtenek kapcsolatokat akár új társakkal, akár új tanárokkal. Egy ilyen kényszeráthelyezés évekre vetheti vissza a fejlődésüket. Szerintünk ez túl nagy ár azért, hogy az új módi szerint „vállalkozásba vihető” legyen még egy iskolaépület. Az ad hoc bizottság szerint „racionalizálásra” szoruló Margit körúti iskolából a hátrányos helyzetű, a beilleszkedési nehézségekkel küszködő és az enyhén értelmi fogyatékos gyermekeknek távozniuk kell. Ezzel tíz évfolyamon több mint 70, szociálisan is hátrányos helyzetű, sérült gyermek és egy Budapest-szerte ritkának számító szakmai proﬁllal rendelkező tantestület jövője válik kétségessé.

Packázni a pedagógusokkal

A bizottság „megfontolásra javasolja a Törökvész úti Általános Iskola és a Pitypang utcai Általános Iskola közös igazgatás alá vonását”. A laikus azt gondolná, hogy egy oktatási ad hoc bizottság rendelkezik olyan felkészültséggel, hogy egy ilyen javaslatot nem megfontolásra ajánl, hanem megfontol. Van-e értelme két frissen felújított épületben, önálló oktatási elképzelésekkel rendelkező pedagógusgárdában bizonytalanságérzetet kelteni, hogy vajon mit is fog jelenteni a közös igazgatás alá vonás? Új igazgatót, elbocsátott pedagógusokat, visszavágott pedagógiai programokat, megnyirbált bérkeretet? A javaslat, ha nem is segít senkin és semmin, arra mindenképpen alkalmas, hogy elvonja a tanárok ﬁgyelmét az oktatásról.

A Marczibányi megzenésítése

„A Marczibányi téri épületben kerüljön elhelyezésre a jelenlegi Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola, a Marczibányi téri Általános Iskola, a Járdányi Pál Zeneiskola és a Pedagógiai Szakszolgálat. (…) A bizottság az iskolának a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium nevet ajánlja.” Ez többek között azt jelenti, hogy oktatási programjával együtt mellesleg megszűnik a Marczibányi István nevét viselő általános iskola. A két általános iskola összevonása a korábbi években — alapvetően a pedagógiai programok eltérő volta miatt — már több ízben meghiúsult. Póta Gyula korábbi polgármester nem az erőből való politizálás híve volt, tehát ezt az összevonást sem erőltette. A jelenlegi FIDESZ-es vezetés rendpárti erőpolitikája az iskolaegyesítést kikényszerítheti, de az oktatási programok öszszeegyeztethetősége nem politikai döntés kérdése. Ez azért is biztos, mert a két iskola az egyesítés körültekintő lebonyolításához pillanatnyilag elég kevés szakmai segítséget remélhet az önkormányzattól. Ennek hiányában a tervezett fúzió egyik szinte biztosra vehető negatív következménye a Marczibányi István Általános Iskola „feloldódása” a másik intézményben.

Kinek húzzák el a nótáját?

A két zeneoktatással foglalkozó intézmény összetelepítésekor a bölcs javaslattevők ﬁgyelmét elkerülte az az apróság, hogy a Kodályban alapvetően általános iskolai oktatás folyik, amely elsősorban énekre és kórusmuzsikára épül, miközben a Járdányi Zeneiskolában — délutáni képzésben — csak hangszeres oktatás van. E két intézmény proﬁlja és tanári kara között — az intézmény nevében lévő zene szótól eltekintve — semmi közös nincsen. A zeneiskolai hangszeres képzés nem olcsó mulatság, az órák csak jól hangszigetelt termekben folyhatnak. A Marczibányi téri épület megfelelő átalakítása, a négy intézmény elhelyezése, nem beszélve a Margit körúti épületbe beépített templomi orgona áttelepítésének áráról, minimum 375 millió adóforintba kerül. Arra nem akarunk gondolni, hogy a racionalizálás egy későbbi lépéseként a polgármester — a nagy költségekre hivatkozva — a Járdányi Pál Zeneiskola megszüntetését fogja javasolni. Az összevonási javaslat mögött ismét egy ingatlan felszabadítása áll, hiszen az ad hoc bizottság a Járdányinak helyet adó „Margit körúti iskolaépületben a közoktatási feladatellátás megszüntetését” ajánlja. A Marczibányi-Kodály összevonás kétségessé teszi a Marcziban folyó kiemelt szintű magyar nyelv és irodalom oktatás, a drámajáték, a német nemzetiségi oktatás és az Állatkerttel közös zoopedagógiai órák jövőjét. A nevén túl a Kodályból sem sok maradna meg, az egyedülálló zenepedagógiai műhely körzetes általános iskolává szürkülne.

Iskolatemető

Az ad hoc bizottság javasolja „az Újlaki Általános Iskola felmenő rendszerben történő megszüntetését” úgy, hogy eközben be se költözhessen az egyébként számára felújított Ürömi utcai épületbe. A javaslat mögött az ad hoc bizottság leghajmeresztőbb ötlete búvik meg: a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium kitelepítése a közel 100 éves Keleti Károly utcai épületből. A bizottság szerint azok a gyerekek, akik évek óta összezsúfolva várják a romos Lajos utcai épületben, hogy végre korszerű és egészséges körülmények között tanulhassanak, „felmenő rendszerben” arra vannak ítélve, hogy a zajos, poros és büdös Lajos utcában fejezzék be a tanulmányaikat. Ezt a koncepcióváltást nehéz lesz a szülők és a diákok számára megmagyarázni, hiszen a képviselő-testület korábban éppen azért döntött az Ürömi utcai iskolaépület felújítása mellett, hogy az Újlakon és környékén élők számára is a kerület más részén megszokott minőségű oktatási feltételeket biztosíthassa. Ehelyett egy haldokló iskolát kapnak, ahonnan az a szülő, aki megteheti, minél hamarabb igyekszik majd elvinni a gyermekét. A racionalizálás ki nem mondott szándéka az, hogy a Lajos utcai épületet mielőbb el lehessen adni. Az értékmegőrzés jegyében tokkal-vonóval megszűnik a patinás — 212 éves múltra visszatekintő — Újlaki Általános Iskola, ahová jelenleg több mint 300 gyerek jár.

Iskolapénz

A Bencze B. György polgármester által összetoborzott ad hoc bizottság induláskor magasra állította a lécet, majd elegánsan átsétált alatta. A bizottság „szakmai” munkáját dokumentáló jelentés célkitűzésként a következőt fogalmazta meg: „A kerület oktatási-nevelési intézményrendszerének teljes körű helyzetelemzése alapján a megteremtett értékek megőrzésével, a pedagógiai munka feltételeinek javításával megerősödjék a kerület iskolahálózata, és tovább emelkedjék az oktató-nevelő munka színvonala, iskoláink megfeleljenek a lakossági elvárásoknak.” A célkitűzéssel senki sem lehet elégedetlen, a megvalósítással annál inkább. Az anyag minden állításának az ellenkezője igaz: helyzetelemzésről szó sincs, értékmegőrzés helyett értékek lerombolására tesz javaslatot, a feltételek nem javulnak, hanem romlanak, és mindez biztos nem találkozik a lakosság elvárásaival. Ha ez az elgondolás megvalósul, a tanulók, a tanárok, a szülők, a polgárok kell, hogy megﬁzessék az iskolapénzt.

A bizottság leváltja a lakosságot?

A teljesség igénye nélkül szeretnénk felsorolni a „teljeskörűségből” kimaradt néhány apróságot. Az ad hoc bizottság egyáltalán nem foglalkozott az iskolák jövőjét alapvetően meghatározó demográﬁai elemzésekkel, pedig tudjuk, hogy egy dinamikusan változó demográﬁai környezetben a tanulólétszámokat nem lehet hasra ütéssel megsaccolni. Nem hagyhatók ﬁgyelmen kívül a migrációs szokások, az elöregedett településrészek generációváltásának hatásai és az újonnan épülő lakóparkok népességnövelő hatása. Hasonlóképpen kimaradt a beiskolázási szokások és igények elemzése, vagyis, hogy ki, miért és hova íratja be a gyermekét, miért viszi el más kerületbe, illetve hozza ide a kerületen kívülről. Egy szakmai bizottságtól elvárható lett volna az is, hogy a megszüntetési és összevonási javaslatai előtt megvizsgálja az iskolák pedagógiai programjait. Mérlegeli, hogy mi az, ami hiányzik, mi az, amiből túlkínálat van és melyek azok a helyi sajátosságok, amelyeket mindenképpen meg kell őrizni, hiszen ezek azok az értékek, amelyek igazán vonzóvá tesznek egy iskolarendszert.

Iskolák vagy gyerekgyárak?

Ha az ad hoc bizottság javaslatai megvalósulnak, akkor „értékmegőrzés” helyett iskolák szűnnek meg, alkotó közösségek bomlanak fel, és ígéretes pedagógiai programok vesznek el anélkül, hogy a létrejövő, állítólag sokkal gazdaságosabb gyerekgyárak oktatási proﬁljairól valaki is elgondolkodott volna. A szakemberek számára erősen kétséges, hogy túlméretezett „gyerekgyárakban” lehet-e egyáltalán színvonalas oktató-nevelő munkáról beszélni. Lehet, a polgármesternek igaza van abban, hogy „ő is 40 fős osztályban tanult, mégis polgármester lett belőle”, de egyáltalán nem biztos, hogy minden szülő erre a pályára szánja a gyermekét. Sokkal inkább valószínű, hogy a kialakult értékrenddel rendelkező rózsadombi polgár színes, rugalmas, családias légkörű és színvonalas képzést nyújtó iskolákat szeretne. Óhaja igazán érthető, hiszen meglehetősen sok adót ﬁzet be mindezért az államkasszába. Közismert, hogy országosan a II. kerület fej-fej melletti küzdelmet vív a XII. kerülettel az egy főre jutó adóﬁzetés elsősége terén. Van-e még közünk saját magunkhoz? Vicces, hogy a jelentés lakossági elvárásokra hivatkozik, ugyanis a polgárokat az ad hoc bizottság elfelejtette megkérdezni. Nem volt kíváncsi arra, hogy mit is várnak el valójában az önkormányzati iskoláktól. Pedig állítólag a FIDESZ a polgárok véleményét előzetesen kikérve, velük együttműködve szokta döntéseit meghozni.

Ki jár jól?

Az eddigiek alapján nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a polgármester által sugallt javaslatsor — noha az ad hoc bizottság nevében szerepelt az oktatás szó — oktatási szempontokkal nem is foglalkozott. Összességében kimondhatjuk, hogy a szavaiban értékmegőrző, feltétel- és színvonaljavító munka végeredménye egy koncepciótlan tákolmány, amelynek egyetlen gyengécske „érdeme” az oktatásra fordítandó költségek csökkenése. Gyengécske, hiszen a megszüntetésre javasolt iskolákon épületenként legfeljebb évi 6-6 millió forint működési költség takarítható meg. Ehhez adódik úgy 1,5-2 millió bérmegtakarítás, tehát a kassza belül marad a 30 millión. Ez pedig a kerület oktatásra fordított működési kiadásainak alig több mint 1%-a. Ekkora „haszon” érdekében nem igazán érdemes országos botrányba keveredni. Miről is van szó tehát? Könnyen belátható, hogy a bemutatott „intézményracionalizálás” célja kizárólag jó fekvésű oktatási ingatlanok kiürítése és eladhatóságának megteremtése. Emlékeztetőül álljon itt a megüresedő épületek listája: Fenyves utcai iskola, Margit körúti iskola, Lajos utcai iskola, Rákóczi Gimnázium, csupa értékes telek. Ehhez jön ráadásnak a lerobbant Rákóczi felújításának elmaradása, ami egymilliárdos „megtakarítást” jelent. Persze — ha tovább okoskodunk — másodlagos nyereségeket is ki lehet mutatni. Nagyon valószínű, hogy az összevonások és megszüntetések eredményeképpen létrejövő új gyermekgyár-rendszer nem lesz túl népszerű a szülők körében, és a maradék pedagógusok sem fognak valami nagy lelkesedéssel dolgozni. A szülők más kerületben működő iskola után néznek, és ezzel beindul az iskolák elnéptelenedésének igazi láncreakciója. Így majd lesz működési megtakarítás is, de az a második kerület jól működő iskolarendszerének teljes tönkretételével jár. Intő a polgármesternek A Bencze B. György polgármester által sugallt — szavaiban értékmegőrző — javaslatsor valójában egy olyan koncepciótlan munka, amelynek valódi szándéka komoly ingatlanvagyon felszabadítása az iskolarendszer kárára. Az oktatásból kivont tőke visszaforgatásáról az elképzelésekben szó sem esik, legföljebb reménykedhetünk benne, hogy a pénz nem a kerület vezetése által folytatott zavaros ingatlanspekulációkban fog elveszni. Az alapfokú oktatás biztosítása a helyi önkormányzat törvény által előírt kötelezettsége. A színvonalas iskolarendszer a polgárok alapvető érdeke és jogos igénye. Ezzel szemben a telekspekuláció és a vállalkozói szerepvállalás éppen csak, hogy belefér a törvényi keretekbe. Az oktatási rendszer fejlesztése viszont igazi befektetés, amelynek nyereségét az egész társadalom élvezni fogja. Innen tőkét elvonni szűklátókörű, rövid távra szóló gondolat. Megmagyarázhatatlan az iskolarendszer ﬁnanszírozhatatlanságával kapcsolatos költségvetési pánikhangulat. Az iskolák pénzügyi háttere stabil, hiszen 2000-től az állami költségvetés az oktatási költségek 90%-át vállalja magára. A fővárosi támogatási rendszer is kedvez a kerületnek, az elmúlt kilenc évben az iskolák működtetése, két évtől eltekintve, több pénzt hozott, mint amennyibe a működtetés valójában került. Az SZDSZ 1999-ben alternatív költségvetéssel is bebizonyította, hogy az iskolarendszert a rendelkezésre álló pénzekből a jelenlegi színvonalon fenn lehet tartani. A második kerület meglévő iskolái kedvező fekvésűek, jó adottságokkal rendelkeznek, egészséges környezetet biztosítanak a tanulók számára. Az elmúlt nyolc évben Póta Gyula korábbi polgármester fő célkitűzése az iskolaépületek felújítása és modernizálása, a korszerű oktatás feltételeinek megteremtése volt. Ez a koncepció nem leépített, hanem épített, hogy ezzel bővítse a választékot, javítsa az oktatástechnikai feltételeket. Az iskolarendszer radikális megnyirbálását javasoló ad hoc bizottság semmibe vette a létrehozott értékeket, és egy a meglévő rendszer tönkretételéhez vezető javaslatsort ajánlott megvalósításra. A koncepció az iskolákra való állítólagos ráﬁzetés csökkentése érdekében szinte az összes bel-budai oktatási intézményt, beleértve a nagy múltú II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumot is érinti. Megszűnne az Újlaki és a Fenyves Általános Iskola, összevonnák a Marczibányit, a Kodály és a Járdányi Pál Zeneiskolát, felszámolnák a Margit körúti Kisegítő Iskolát, és egy meglévő általános iskola épületébe költözne a Rákóczi. A megszüntetések és összevonások becsült költsége meghaladja a hatszázmillió forintot. Minderre nincs szükség. Az iskolarendszert nem leépíteni kell, hanem fejleszteni, magas színvonallal és egyre szélesebb kínálattal inkább még vonzóbbá kell tenni. Így nem csak a gyerekek elvándorlása áll meg, de a szomszédos kerületekből és az agglomerációból is lehet ide tanulókat csábítani. Ekképpen gazdaságosan, ideális létszámú iskolákat lehet működtetni. Példa erre a kerületben a pesthidegkúti Ökumenikus Iskola, a Bem József Általános Iskola, a Kodály és a Waldorf Iskola. Ezek az iskolák soha sem küszködtek létszámgondokkal, különleges oktatási programokat és proﬁlt kínálnak a gyermekek számára. Ez a követendő példa.

A számok nem hazudnak

Eltérően értelmezi az oktatásra fordított költségeket Póta Gyula, a kerület előző polgármestere és Bencze B. György, a jelenleg hatalmon lévő első ember. A mostani polgármester szerint az oktatás működési ráﬁzetése 1998-ban 799 millió forint volt. Póta Gyula véleménye szerint a számításokba néhány „apró” hiba csúszott. Bencze B. a fővárosi és állami támogatások számbavételénél egy előzetes tervadatot használt (a tényszám ennél 150 millióval nagyobb), és teljes egészében ﬁgyelmen kívül hagyta az iskolák saját (például ebédbeﬁzetésből származó) bevételeit. Póta Gyula szerint a tényleges „hiány” csak 433 millió forint, a teljes kiadás 16%-a, amely más működési forrásokból könnyedén biztosítható, tehát szó sincs vagyonfelélésről. Oktatási költségek a II. kerületben (1998) ezer forintbanBevételek és kiadások Bencze Póta Működési kiadás 2 736 472 2 736 472 Bevétel (fővárosi és állami támogatás) összesen 1 937 046 2 096 910 Intézmények saját bevételei 0 206 436 HIÁNY 799 426 433 126 Meglepő, hogy Bencze B. polgármester az oktatási költségvetés hiányának megszüntetését tartja a legfontosabbnak, miközben más ágazatok az iskoláknál fajlagosan jóval több kerületi pénzt emésztenek fel. Ezek közül kimagaslik a Polgármesteri Hivatal fenntartásához szükséges többletköltség. A hivatalra a kerület a fővárostól kapott 392 millió forinton felül még további félmilliárd forintot sem sajnál elkölteni. A táblázat tanúsága szerint a kerület a településüzemeltetési kiadások 50,22%-át, a hivatal fenntartásának 58,74%-át fedezi saját forrásból. Ennek tükrében egyáltalán nem nevezhető „ráﬁzetésesnek” az oktatás a maga 15,83%-ával — véli Póta Gyula. Egyes ágazatok támogatásszükséglete (1998) ezer forintbanÁgazat II. kerületi kiadás Fővárosi hozzájárulás Hiány Településüzemeltetés 448 000 223 000 225 000 Polgármesteri Hivatal 950 000 392 000 558 000 Oktatás 2 736 472 2 303 346 433 126

Valóban csökken-e a tanulólétszám?

Ha a mellékelt beiskolázási statisztikák alapján válaszoljuk meg a kérdést, láthatjuk, hogy megalapozatlan Bencze B. György polgármester azon állítása, amely szerint aggasztóan csökken a tanulókorú gyermekek száma. Az 1. ábra szerint a fővárosban 1980 és 1989 között valóban csökkent a beiskolázott elsősök száma, ám ez a folyamat megállt. A fővárosi beiskolázási statisztikák 1990 óta nagyjából állandónak mondhatók. 1. ábra Belépő elsősök számának alakulása a fővárosban (1980-1998) Ugyanerre a következtetésre juthatunk a II. kerületi statisztikák alapján is. A 2. ábra tanúsága szerint a kerületi tanulólétszám-csökkenés 1995-ben megállt, és azóta ismét növekedésnek indult. Ez alól csak az 1999-es év kivétel, amelyen Bencze B. polgármester „iskolabarát” politikájának hatása látszik. 1999-ben a leendő elsősök szülei, úgy tűnik, mérlegelték a polgármester iskolaracionalizálási elképzeléseinek kockázatát, és közel 80 gyermek nevében döntöttek úgy, hogy nem kérnek az átszervezésekből, inkább máshová íratják be gyermeküket. Ez a FIDESZ oktatási reformjának eddigi egyetlen „haszna”. 2. ábra Belépő elsősök számának alakulása a II. kerületben (1992-1999)

Milyen gazdaságosak az iskoláink?

Állítólag gazdaságtalanok a második kerületi iskolák. Attól függ, hogy mihez képest. Ha a mellékelt ábra szerinti tanulócsoport-létszámokat nézegetjük, azt láthatjuk, hogy a II. kerületben évről évre nagyobb létszámú tanulócsoportok indulnak, mint amekkora a fővárosi átlag. Ez azt jelenti, hogy iskoláink hét éve a fővárosi átlagnál hatékonyabban működnek. 1. ábra Tanulócsoport-létszámok a fővárosban és a kerületben (1992-1998)

Kicsapnak-e bennünket a saját iskoláinkból?

A polgár nem hatalomiparos. Nem kedveli, ha négyévenként a politikai változások rendszeresen mindent a feje tetejére állítanak, felborítják hétköznapi életét, egyetlen mozdulattal lerombolják saját jövőjéről, a gyermeke jövőjéről felépített elgondolásait. A polgár — lehet, hogy naivan — még mindig úgy gondolja, hogy az általa választott képviselője szolgálatot teljesít azok érdekében, akik megválasztották őt. A polgár lassan már megszokja, hogy az országgyűlési választásokat követően négy évig el kell viselnie a nagypolitika — számára rendszerint megmagyarázhatatlan — forgolódásait. Azt már nehezebb elfogadnia, hogy az önkormányzati választások után az őt közvetlenül érintő helyi ügyekben a feje felett szülessenek olyan döntések, amelyek bizonytalanná teszik mindennapi életét. Polgárnak lenni — a szó eredeti és nem napi politikai jelentésében — azt jelenti, hogy az ember beágyazza magát a közösségbe, terveket sző, elgondolja, hogyan él majd az elkövetkező években, hogyan jut egyről a kettőre, hogyan teremt a gyermekeinek jobb életet. Szereti az állandóságot, szereti, ha az őt körülvevő világ áttekinthető és kiszámítható. Az ideológiai harcokat, pártpolitikai pofozkodásokat nem szívesen engedi be otthonába, mert a harsogó nyilatkozatokkal nem lehet fűteni, a paprikás indulatoktól sem lesz kiadósabb az ebéd, a szóvirágoktól nem lesz derűsebb, színesebb az élet. Ezért nem örül neki, ha a helyi önkormányzat egyszer csak bevonul a hétköznapi életébe, szétveri a terveit, a jövőképét, arra kényszeríti, hogy egyik napról a másikra új életstratégiát kelljen kidolgoznia. A polgár nem szereti, ha be akarják zárni egykori iskoláját, ahová még az apja is járt, és ahova most az ő gyereke járna — ha hagynák. Mert ő tudja, hogy a gyerek taníttatása az igazi hosszú távú befektetés, amelynek eszmei kamatai a közösséget, az egész országot gyarapítják. Hogy hol lesznek néhány év múlva azok a hatalomiparosok, akik döntéseikkel most sok tucat pedagógus, több száz gyerek és szülő életét készülnek megváltoztatni? Talán még maguk sem tudják. A polgár azonban itt marad. Mert ő az állandóság. Nagy a felelőssége annak, aki helyette dönt. A nagypolitika és a sunyi kis magánérdekek zűrzavarait tükröző helyi döntések ugyanis évekre leállíthatnak fontos folyamatokat. Az élet közben viszont nem áll meg. Az a politikus, aki úgy gondolkodik, hogy „sebaj, legföljebb visszacsináljuk”, felelőtlen emberkísérleteket végez. Tiszteletben kellene tartani a polgárt. A szocializmusnak nevezett tömeges emberkísérlet nálunk több mint egy emberöltőn át tartott. A demokrácia — bármily ﬁatal is legyen — nem engedheti meg magának ezt a fajta kísérletezést. A demokrácia lényegéhez tartozik ugyanis az is, hogy tudjuk, nem a hatalom gyakorlói tartanak el bennünket, hanem éppen fordítva.

A polgármester találkozása a polgárokkal

A Szabad Kikötő kerületszerte terjesztett mutációjában részletesen beszámoltunk a Fidesz iskolabezárási koncepciójáról. Most a közel három hónapja zajló események egy mellékszáláról, az úgynevezett társadalmi párbeszédről ejtünk néhány szót. Mint ismeretes, a kerületi Fidesz-vezetés a gazdasági célszerűség nevében iskolaracionalizálási programot hirdetett. Az átszervezés keretében megszüntetnék a Fenyves, az Újlaki, a Marczibányi iskolákat, a Margit körúti kisegítő iskolát, elköltöztetnék a Rákóczit, s átszerveznének még másik öt tanintézményt. A koncepció legalább kétezer gyerek sorsát érinti, szülőkkel, tanárokkal együtt legalább hatezer ember életét forgatja fel fenekestül. Mivel az előterjesztés sem oktatási, sem gazdasági érveléssel nem terheli olvasóit, csak találgatni lehetett, hogy valójában mi késztette a polgármestert a tüntetéseket kiváltó kamikázeakcióra. Sokan, ismerve Bencze B. előéletét, telekspekulációra gyanakodtak. Kövér László Fidesz-elnökké válása óta már egy másik verziót is valószínűsítenek az elemzők. Lehet, hogy nem telekspekulációról, hanem kongresszusi felajánlásról van szó. Az új elnök ugyanis kijelentette, hogy csak a Fidesznek van érvényes mondanivalója a magyarságról, ők nem ideiglenesen állomásoznak itt, s nem világpolgárrá akarják nevelni a gyermekeinket. A kerületi ﬁdeszesek a kongresszusi iránymutatásnak szaladtak elébe iskolabezárási terveikkel. Világpolgárok valószínűleg családias környezetű, csoportbontásban nyelvet, számítástechnikát tanító, speciális feladatokat felvállaló iskolában tanulnak. Nosza, szüntessük meg ezeket, hozzunk létre helyette iskolagyárakat, ott terem a virtigli ﬁdeszmagyar. Lám, a ﬁatal polgármester is negyvenfős osztályban pallérozódott. A kövéri útmutatás gyakorlatba való átültetésébe valami hiba csúszhatott. Az eddig hót-konzervatívnak ismert második kerületi lakosság egy emberként utasította el. Válaszul a hatalom arroganciájára, az érintettek pillanatok alatt polgárként kezdtek viselkedni. De nem olyan alázatos, bokacsattogtató ﬁdeszideál polgárként, hanem öntudatos civilként, aki tudja, hogy a hatalom az ő adójából költekezik, a választott képviselőknek pedig kutya kötelességük a választóikat szolgálni. Közösségek születnek Az eddig csak névlegesen létező szülői munkaközösségek valódi közösségként kezdtek el működni. Tanítás után találkoztak az iskolában, valódi iskolaszékként üléseztek, feladatokat osztottak ki egymás közt, törvényeket tanulmányoztak. Építész apukák vizsgálták a falakat, terveket készítettek. Közben teáztak és süteményekkel kínálták egymást. Működésbe lépett a civilszféra. Iskolánként erős érdekvédelmi, érdekérvényesítő közösségek jöttek létre. Adatokat kértek, érveltek, törvényekre hivatkoztak. Végiglátogatták az összes önkormányzati képviselőt, sőt, a parlamenti honatyákat sem hagyták ki. Megjelentek a bizottsági üléseken, s ami már nagyon régen nem történt meg, képviselőik elmentek az éppen soros önkormányzati ülésre is. Nem engedték, hogy keresztülnézzenek rajtuk. A hevenyészett polgármesteri verdiktre alapos, érvelő választ írtak. Ha nem hallgatták meg őket, a nyilvánossághoz fordultak. A hatalom persze — mint mindig, amikor nem ért valamit — arrogánsan válaszolt: zárt üléseket rendelt el, nem állt szóba a szószólókkal. De ezúttal ez sem segített. A megalázni kívánt küldöttek nem törtek meg, nem veszítették el kedvüket. Új és új ötletekkel álltak elő. Ezerfős koncert a Kodályért a Marczibányi Művelődési Házban. Jókedvű tüntetés a Mechwart ligetben a polgármesteri meghallgatásért. Látványosnak ígérkező akció annak bebizonyítására, hogy a Fillér képtelen befogadni a Fenyves gyerekeit, tanárait. A polgármester úgy reagál, mint afféle tanácsi apparátcsik. A tüntetőket a függöny mögül lesi. Az előrehozott iskolaköltözést betiltja. Az osztálynaplókat ellenőrizteti, hogy megfélemlítse a tüntető pedagógusokat. Reakciói az átkosra hajaznak; jellemző, hogy a tüntetést követő testületi ülésen csak a szocialista frakcióvezértől kap támogatást a polgármester. A MIÉP, az MDNP, de még az MDF se áll ki a polgármesteri viselkedés mellett, s az egész iskolabezárási koncepciót is többé-kevésbé elutasítja. A polgármester csak amolyan ﬁdeszes módon tudja elképzelni a társadalmi dialógust. Egyenként, a nyilvánosság kontrollját mellőzve mondják el, vagy még jobb, ha leírják véleményüket. Ha nincs nyilvánosság, akkor a manipuláció tág teret kap; ha mégis szembesülni kell vele, akkor ez a fajta hatalmi berendezkedés zavarba jön.

Polgármester a váróban

Látványos példáját láthattuk ennek a Napkelte egyik keddi adásában. Mélykúti Ilona meghívta a szülők képviselőit s a polgármestert is a műsorba. A polgármester azonban nem kívánt a szülőkkel együtt leülni a kamerák elé. Míg a szülők a stúdióban mondták el véleményüket, a polgármester a várószobában monitorról leste a fejleményeket, s csak a szülők távozta után ült a kamerák elé. Az egyik szülő a műsorban kifejti: nagy kár, hogy a polgármester nem jött be. Hónapok óta arra törekszenek, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek vele, de sem a tüntetéskor a hidegben, sem ott a stúdióban, a lámpák melegében nem kíván találkozni a szülőkkel. Ráadásul ez a négy szülő rosszul is kérdez Bencze szerint. Ezért aztán csak a polgármesteri kinyilatkoztatás marad a nézőknek a párbeszéd helyett. A társadalmi párbeszéd a II. kerületben is azt jelenti, amit egész Magyarországon. A műsor jól példázta, mit gondol a polgármester: a társadalmi párbeszéd az, amikor mindenki elmondhatja a magáét, de az emberek és a hatalom között ott a hangszigetelt vastag fal. A kutya ugat, a karaván halad — ebben reménykedik a polgármester. Civilkontroll Elnézve a szabatosan érvelő szülőket, megjósolhatjuk, hogy nem lesz könnyű ellenükre valamit is megcsinálni. Józan polgárok ők, akiket a hatalom addig hergelt, míg megszervezték önmagukat, s érvényesíteni akarják elképzeléseiket. Nem fognak megelégedni azzal, hogy megvédték az iskoláikat — mert, hogy meg fogják, az megjósolható —, de mostantól árgus szemekkel fogják követni a költségvetési vitát, s az igazgatóválasztáskor is hangot fognak adni a véleményüknek. A civilkontroll működni kezd. S ha a szellem egyszer kiszabadult a palackból, nagyon nehéz lesz visszagyömöszölni. Talán — indirekt módon — mégiscsak megteremti nekünk a Fidesz a polgári Magyarországot. Alig várom, mivel rukkolnak ki a szülők a február 17-i testületi ülésen. Jöjjetek el ti is, nézzétek meg, hogyan döntenek az iskoláitokról, úgy 16 óra felé lesz igazán érdekes! Megjegyzés: a Vízivárosban is szerveződik valami. Az emberek nem akarják, hogy a kerület urai a közterekkel kereskedjenek. Négyszáz, közvetlenül érintett állampolgár csatlakozott ahhoz a követeléshez, hogy ahelyett, hogy irodaház építésére kótyavetyélné el a területet, parkot alakítson ki a Medve utca sarkán az önkormányzat.