Az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság állásfoglalása a kormány felsőoktatási törvénytervezetéről

A tervezet alapelvei

• hallgatói létszámcsökkentés,
• a korai szelekció támogatása,
• a bolognai rendszer leépítése — visszaszorítása, az intézményi átjárhatóság és az európai kompatibilitás csökkenése,
•  az állami kontroll, irányítás kiterjesztése – az intézményi autonómia szűkítése,
• az intézménymenedzsment reformjának felszámolása (a Gazdasági Tanácsok felszámolása),
• az egy hallgatóra jutó támogatás csökkentése,
• az állami költségvetés dominanciája, az alternatív források korlátozása,
• a szektorsemlegesség megszüntetése – diszkrecionális jogok, önkényes megoldások preferálása,
• a köz- és magán érdek szembeállítása,
• piacellenesség, az intézmények piaci kapcsolatainak szűkítése,
• központi tervezés hegemóniája, a munkaerőpiaci igényekre történő rugalmas reagálás ellehetetlenítése,
• a felsőoktatási intézmények versenye helyett a duális intézményrendszer (egyetemek, főiskolák) visszaállítása kormányzati kézi vezérléssel,
• hallgatóellenesség, ösztönzés helyett büntetés.

A koncepció fontosabb témakörei

I. Bejutás a felsőoktatásba

A tervezet számos ponton a felvehető hallgatói létszám csökkenésével számol, illetve azt eredményezné. Ez a törekvés indokolatlan, ellentmond a nemzetközi trendeknek, beleértve az EU ajánlásokat (az adott korosztály 40%-a).

Hallgatói létszám

1. A rendszerváltás előtti alacsony hallgatói létszám után érthetően kinyíltak a felsőoktatás kapui, ennek fő okai:

• Megnőtt az érdeklődés a felsőoktatás iránt; az érvényesülés egyik legfőbb záloga a diploma, (Európában még mindig Magyarországon a legnagyobb az érettségivel, illetve diplomával elérhető bérek közötti különbség). Eközben a diplomás vagy diplomás pályakezdő munkanélküliség még a válság időszakában sem haladja meg az EU átlagot.
• Az 1990-es években – a korábbi feltorlódás miatt – a felsőoktatásból korábban kiszorult korosztályok is igyekeztek diplomához jutni, de ez a hullám 2000 után lassan lecsillapodott.
• A feltorlódás megszűnése és a demográfiai apály miatt a korábban 100 000-ről 400 000 főre duzzadt hallgatói létszám csökkenése várható. Ezzel együtt sem indokolt a felsőoktatásban tanulók létszámát 300 000 alá szorítani.
• A hallgatói létszám növelésére további lökést adott az első FIDESZ kormány által bevezetett normatív finanszírozási rendszer, amely nyíltan azzal a céllal került bevezetésre, hogy növelje a hallgatói létszámot.
• Azóta azonban a felvett (illetve az államilag támogatott) létszám lényegesen csökkent (62 000-ről 2009-ig 55 000-re), illetve a belső átcsoportosítás a felvehető létszámon belül a két éves Felsőfokú Szakképzés felé (11 000-12 500) további csökkentést eredményezett, tehát 42 000-re (a be nem töltött helyeket is csak az FSZ-re lehet átcsoportosítani).
• Nyugat-Európában egy élet során az emberek kb. hatszor váltanak szakmát (nem munkahelyet!). Magyarországon is már több mint kétszer, ami a jövőben csak bővíti a másod-és harmaddiplomások körét, melyet nem lehet „rendszerhibának” tekinteni és a tervezés mítoszával feloldani. Már nálunk is az 1998-ban és 1999-ben végzett fiatal diplomások több mint fele szerzett újabb diplomát 2004-ig, vagyis a végzést követő öt-hat évben. (Varga-Galassi).

Tehát az államilag támogatott helyek ennél nagyobb szűkítése káros; elveszi az érettségiző generáció esélyeit és árt Magyarország versenyképességének és a gazdaságnak.

2. A tervezet tovább nehezítené a bejutást a felsőoktatásba azzal, hogy a felvételihez két emelt szintű érettségi vizsgát írna elő.

• A minőség érdekében az u.n. elit szakokra történő bejutás már most szinte lehetetlen emelt szintű érettségi vizsga nélkül
• Az alsó felvételi ponthatárt először a FIDESZ kormány csökkentette 72-ről 60 pontra, majd 2002-től történt meg annak visszaállítása az eredeti szintre, amely az új érettségi pontszámításban 160 pontnak felelt meg. 2010-től ez emelkedett 200 pontra. Ennek további emelése 240 pontra indokolt lenne, melyet a korábbi kormány számos javaslat ellenére nem tett meg.
• A két emelt szintű érettségi megkövetelése éppen azt eredményezheti, hogy a hátrányosabb társadalmi csoportokból még nehezebben jutnak be hallgatók a felsőoktatásba.
• Hasonló eredménnyel járhat a halmozottan hátrányos helyzetűeknek nyújtott kedvezmény szűkkeblű megszüntetése, mellyel eddig is csak néhány száz diák tudott élni évente.
• Az emeltszintű érettségi központi előírása nem feltétlenül jelenti a tudás bővítését, Ennek megkövetelését az intézményekre, és nem is a szakcsoportok képviselőire kellene bízni.
• Az emelt szintű érettségi letételének ösztönzését hatékonyabban szolgálná az emelt szintű érettségiért járó plusz pontok számának növelése. Ezt már az előző kormány részben megtette, (40-ről 80-ra), amelyet tovább lehetne akár 100-120 pontig emelni. Ez azt eredményezné, hogy a kiemelkedő szakokra és intézményekbe történő bejutás kvázi feltételévé válna az emelt szintű érettségi, miközben a „gyakorlatiasabb” alapképzés esetében ez nem jelenik meg igényként. Ez az intézmények adminisztratív besorolása helyett egy piaci verseny alapú diverzifikálást jelentene.
• A két tárgyból kötelező emelt szintű érettségi felvételi kritériumként történő bevezetése változatlan pedagógiai szerkezetben működő közoktatás esetén csak a közoktatási rendszer diszkriminatív, esélyegyenlőtlenéget növelő jellegét erősítené tovább. Figyelembe véve a kötelező érettségi tárgyak számának növelési szándékát, ez teljesíthetetlen terhet róna a diákok jelentő részére. Ezt csak akkor lehetne kötelezővé tenni – ha egyáltalán – ha a diákok az utolsó 2 évben a szokásos 10-12 tárgy helyett csak vizsgatárgyakat tanulnának egy 6+4+2-es rendszerben felépülő közoktatásban.
• A bejutás feltételeként – bár a tervezetben nem szereplő, de számos megnyilatkozásban elhangzó – kötelező nyelvvizsga – miközben az egyetemek szabadulását jelentené a nyelvtanítási kötelezettségektől — újabb szociális szűrőt jelenthet. (Ugyanakkor kétséges, hogy a kormányzat nem kívánja-e felszámolni a középiskolások 2010-től életbe lépő alanyi jogát az angol nyelvtanulásra és a nyelvi előkészítő évfolyamon történő részvételre.
• A felsőfokú alapképzésre történő szóbeli felvételi visszahozása olyan értékelési formát jelent, amely nem mér, nincsenek sztenderdjei, csupán szociális szűrőként szolgál és tovább fokozza az esélyegyenlőtlenséget. A szóbeli felvételinek az intézmények saját döntése alapján csak a mesterképzésben van létjogosultsága.

II. Államilag támogatott helyek elosztása 

Az államilag támogatott helyek nem a jelentkezések arányában lennének elosztva az intézmények és szakok között, hanem a keretszámokat intézményekre és szakokra lebontva központi tervezéssel határoznák meg.

• A nagy szakcsoportok szerinti tervezést összekeverik az intézmények szerinti lebontással. Míg ezekben az állam piaci megrendelő és versenysemleges módon pályáztatja az intézményeket a hallgatók jelentkezése alapján, addig ezt a rendszert újra felváltaná az intézményi keretleosztás politikai alkukkal terhelt rendszere. A szakcsoportoknál mélyebb bontású központi tervezés nem tudja megjósolni hány bölcsészre, stb. lesz szükség x év múlva. A pályamódosítás vagy az átképzés nem a felsőoktatás kudarcát jelenti, hanem az élet szerves része és elkerülhetetlen. Ezt a központi elosztás nem tudja figyelembe venni, mint ahogy a gazdaság változásait vagy a munkaerő migrációját sem évtizedre előre.
• Hosszú évek óta küzdünk azzal a problémával, hogy a természettudományos, műszaki szakokra nincs elég megfelelő jelentkező, a meglévő keretszámokat is csak alacsony ponthatárok mellett tudják feltölteni. Ezen a központi elosztás sem segít, hiszen eddig sem a felvehető természettudományos-műszaki keretszámok korlátozott volta jelentette az akadályt. A választ elsősorban a közoktatásban, de leginkább a természettudományos tanárképzés fejlesztésében kell keresni.
• a tervezet szerint a hallgatók szabad választása gátja lehet a regionális fejlődésnek. Ezzel szemben központi adminisztratív eszközökkel történő vidékre irányítás megszünteti az ösztönzést, a központi átirányítás megakasztja a spontán integráció már előrehaladott folyamatát (lásd Békéscsaba — Gyula — Szarvas, Kecskemét, Szolnok, Nyíregyháza főiskoláinak integrálódását nagyobb egyetemekbe), miközben a spontán integráció legfőbb motorja a hallgatóvesztéstől való félelem.
• Ha a rosszul teljesítő (nem kis részt fővárosi) felvételizőket fogják vidékre irányítani, úgy a regionális értelmiségképző szerep sem valósul meg.

III. Képzés- Bolognai Folyamat

Az új tervezet három ponton ássa alá a megkezdett reformot:

1. Tanárképzés: az osztatlan 6 éves tanárképzés bevezetése:

• Egy ilyen rendszer újra azt eredményezné, hogy a diáknak 18 évesen kellene döntenie, és olyan diplomásokat képezne, akik a képzés befejeztével nem feltétlenül tanárként helyezkednek el.
• A tervezet nem tisztázza az esetleges osztatlan tanárképzés és a bolognai szakok viszonyát, könnyen vezethet zsákutcához és egy átjárhatatlan rendszerhez.
• A természettudományos tanárhiány oka nem a bolognai folyamat, hanem a közoktatásban folyó természettudományos képzés elidegenítő, elriasztó hatása.
• 18 éves korban nem dönthető el, hogy valaki alkalmas-e a tanári pályára, a bolognai rendszerben ezt a döntést csak a felsőfokú alapképzés három éve után kell meghozni, és ezen a ponton és ebben az életkorban már van értelme alkalmassági vizsgának.
• Az általános tanárhiány oka a pályakezdő értelmiségi bérek és a tanári bérek közötti relatíve is nagy különbség.

2. A tervezet szerint a minisztérium központilag is újabb képzési területeken dönthet az osztatlan képzés mellett. Valamint a felsőoktatási intézményeknek is megadná a jogot, hogy saját hatáskörben újra osztatlan képzéseket szervezzenek.

• Ez megakasztja a lassan kialakuló moduláris rendszerek fejlődését, az egymásra épülést, és könnyen kiránthatja az egész rendszert a több ciklusú képzési rendből.
• Egyfelől teljes szakok esetében az intézményi lobbizáson keresztül beindíthatja az osztatlan képzés visszaállítását, másfelől az intézményeken belüli presztízs és ambíciók miatt is a régi rendszer restaurálásának irányába vezet.
• Kaotikus és átláthatatlan viszonyokat teremt a felsőoktatási felvételik-bemenetek terén
• Mindeközben a felsőfokú alapképzésben végzett diplomások minden jóslattal ellentétben el tudnak helyezkedni. Körükben a pályakezdő munkanélküliek aránya semmivel sem haladja meg az EU átlagot.
• A bolognai rendszer visszafordítása rontja a képzési rendszer rugalmas alkalmazkodó képességét a munkaerőpiac igényeihez.
• Finanszírozás: minél inkább növekszik az 5 éves képzések száma, a rendszer annál többe kerül. Ez volt a régi rendszer egyik legnagyobb hibája, vagyis hogy feleslegesen számban képzett volna hallgatókat 5 évig.
• Az európai célok szerint a korosztály 40-50 %-át érintő alapképzésben általános képzést kellene adni – ezt szolgálta a bemenetek 400-ról 130 körülire csökkentése.
• Az osztatlan rendszer térnyerése csökkenti a kompatibilitást az Európai Felsőoktatási Térséggel (EFT). Ezzel a tervezet azt üzeni, hogy az EFT-n kívül is van élet.

3. Az elméleti és a gyakorlati szakember képzés rendszerének törvényi szintű elkülönítése: a 2005-ös külföldön is elismerést szerzett döntés megsemmisítése, amely a törvény szintjén nem választotta el a felsőoktatási képzést akadémiai és gyakorlatias profil szerint, azzal a céllal, hogy a bolognai elveknek és a modern felsőoktatási törekvéseknek megfelelően minden alapképzés, egyformán alkalmassá tegye az egyént továbbtanulásra és munkavállalásra.

• Az elkülönült gyakorlati és akadémiai felsőfokú alapképzésből csak az utóbbi jogosítana fel a mesterképzésre (ez a későbbi továbbtanulás, az egész életen át tartó tanulás gátja lehet).
• Ismét tizennyolc éves korban dőlne el, ki milyen utat jár be, vagyis zsákutcák keletkeznek és sérül az esélyegyenlőség.
• A duális rendszer restaurációját, a két intézmény típus teljes szétválasztását jelentené.
• Az intézmények lassan – a profiljuktól, a rendszerben vizionált szerepüktől függően — elkezdték kialakítani a maguk szabályzatait, ezt a dolgot rájuk kellene bízni, csakúgy, mint annak meghatározását, hogy a KKK-ban előírt képzési időt mennyivel lehet meghosszabbítani.
• Megakasztaná a főiskolák és egyetemek korábban szorgalmazott, és egy lassan kialakuló munkamegosztás jegyében létrejövő integrációját.
•  Mobilitásellenes, elitista és az összehasonlíthatóságot is gátolja (így p.l. a külföldön tanulás lehetőségét).

IV. Finanszírozás

A finanszírozásban mindössze 15 százalékban számítana a hallgatói létszám, tehát nem a hallgatók jelentkezésekben megnyilvánuló értékítélete határozná meg a versenyt. A tervezetben az állami finanszírozás 70%-a feladatfinanszírozás formájában jutna el az intézményekhez a minisztérium egyedi megfontolásai alapján.

• Az állami finanszírozás nem minőségi versenyben dőlne el, hanem központilag elosztanák az állami intézmények között.
• Nem lenne verseny a hallgatókért, csak politikai alku és a kijárásos rendszer visszaállítása.
• Az alapítványi és magán felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása a kifutó évfolyamok kivételével megszűnne, és csak állami megrendelés esetén lenne lehetséges. Ez a szektorsemlegesség végét jelentené, kevesebb versenytársat és a magánintézmények kizárását.
• Szűkítenék a magánforrás bevonására irányuló késztetést, egyoldalúan a központi költségvetés lenne a felsőoktatás meghatározó forrása, amely nem eredményezhet mást, mint a rendszer összezsugorodását.
• A minőség szerinti differenciálást a finanszírozásban leginkább azzal lehetne ösztönözni, ha a fejkvóta finanszírozás jelenlegi mértékének megtartása mellett, jelentősen növelnénk a különbséget a felsőfokú alapképzés, mesterképzés és doktori képzés fejkvótája között.

V. Intézményi Menedzsment

A tervezet megszüntetné a 2005-ös Ftv. által létrehozott Gazdasági Tanácsokat. Ezzel megkérdőjelezi az intézményvezetésben, ha lassan is, de kétségkívül teret nyerő menedzseri szemléletet, hogy az intézménynek reagálnia kell a környezetére, a megrendelők felé és elszámoltathatónak kell lennie. A Gazdasági Tanácsok segítenek ennek megfelelő, racionális gazdasági döntéseket hozni.

• Nyugaton az állami egyetemek vonatkozásában is természetes hogy a felsőoktatási intézmények élén nem oktatókból, hanem a helyi gazdaság és/vagy az állam képviselőiből álló döntéshozó vagy konzultatív testületek (Board-ok) működnek.
• A Board feladata elsősorban az intézményi stratégiában, főként gazdasági döntésekben való részvétel, miközben a Szenátus elsősorban az akadémiai döntésekért felel.
• A szektorsemlegesség abban sem érvényesül, hogy a GT-k, sőt a Board-ok nyugaton megtalálható funkcióit a magán és az egyházi intézményeknél a fenntartó maga gyakorolhatja. Nálunk azonban az állami egyetemeket újra kiskorúsítják a gazdasági autonómia vonatkozásában.
• A GT intézménye fontos piaci kultúrát, szemléletet hozott be és javította az intézményi gazdálkodást. Tagjai elismert, jórészt pénzügyi szakemberek közül kerültek ki.

VI. Hallgatói Jogok

• Hallgatók részvétele a vezetői testületekben: Ahol a Board és a Szenátus funkciói világosan elválnak, kisebb a hallgatók részvétele a Board-ban és nagyobb arányban vesznek részt a szenátus döntéseiben.
• Vizsgák száma: Nem arról kellene beszélni, hogy a hallgatók hányszor vizsgázhatnak, mert nem ez a lényeges a minőség emelésének szempontjából. Ugyanakkor a vizsgák számának korlátozása a befektetett munka és a hallgatóra fordított finanszírozás elpazarlását jelentheti.