Gazdagodjunk együtt

Egy közelmúltbéli emlékemet szeretném megosztani Önökkel. Az időpont 1995, a helyszín egy csendes holland város, Nordweijk. Itt tartotta kongresszusát a Liberális Internacionálé, s a többszáz résztvevő között ott volt egy fiatal és ambiciózus pártvezető is. Talán már ki is találták: Orbán Viktorról szól a történet. Az SZDSZ akkor már egy éve kormányon volt a MSZP-vel, de ne higgyék, hogy ez a legcsekélyebb feszültséget is okozta volna az SZDSZ és a Fidesz politikusai között. Dehogy! Más dolog, hogy ki miket mond a parlament üléstermében („összenő, ami összetartozik” stb.), és megint más egy külföldi konferencia, ahol a résztvevők kedélyesen beszélgetnek. Úgy, ahogy azt mi is tettük Orbán Viktorral. Sőt, nem csupán kedélyesen beszélgettünk, még segítő szándékú tanácsokat is adott — jogosakat, indokoltakat. Azt észrevételezte például, hogy nem elég jó döntéseket hozni, azokat el is kell tudni adni, sikeresen kell kommunikálni. „Ígérni kell, folyamatosan ígérni!” — ez volt az alapelve. „És ugyan mit tudnál ígérni például a mezőgazdaságból élőknek, akiknek az átalakításból egyelőre csak a fájdalom juthat?” — vetettem ellene. „Ez igazán nem probléma. Megígérném a parasztoknak, hogy kedvezményes hitellel, kamat nélkül vehetnek mezőgazdasági gépeket” — jött a könnyű válasz. „Ugyan már — tamáskodtam —, és miből finanszíroznád?” — csóváltam a fejem. „Na ugye, hogy nem értesz a politikához — mondta. — Ki mondta, hogy megfinanszíroznám? Eladnék három gépet, és csak arról a háromról beszélnék.” Az 1998-as választásokat követően gyakran jutott eszembe ez a történet. Ha Orbán Viktor a „keveset adni, sokat kommunikálni” elvét nem tette volna meg a kormányzati politika központi elemévé, eszembe sem jutott volna közzétenni a beszélgetést. Hiszen — kérem, gondolják végig — az Orbán-kormány valóban úgy működik, ahogy azt Orbán Viktor Nordweijkben barátilag elmondta. Hány és hány ígéret hangzott el, az egészségügy rendbetételétől kezdve a tiszta közélet megteremtésén át az adócsökkentésig! És az eredmény? Orbán Viktor olyan hihetően beszél a kevésről vagy a semmiről, hogy rengetegen elhiszik, amit mond. Nézzük az autópálya-építkezéseket. A működését roppant nehéz gazdasági helyzetben kezdő előző kormány négy éve alatt 160 km autópálya épült és 60 km autópályát újított fel. Ezzel szemben az SZDSZ—MSZP-kormány gazdasági eredményeiből költekező Orbán-kormány regnálásának 3 és fél éve alatt mindössze 20 km új félautópálya épült és 90 km félautópályát újítottak fel — és azt is milyen áron! „Meg fogjuk erősíteni a ma csak külsőségekben működő közbeszerzés intézményrendszerét” — ígérte a Fidesz az 1998-as választások előtt. Ehelyett az autópályákat a közbeszerzés mellőzésével építtettik, s ezzel kihúztak a magyar polgárok zsebéből 37 milliárd forintot (közbeszerzés esetén ennyivel támogatta volna az EU az építkezést). Gondolják csak meg, milyen hatalmasat lendítene a romokban heverő magyar egészségügyön ennyi pénz! Hány életmentő műszert lehetne vásárolni, hány nővért lehetne tisztességesen megfizetni, hány orvos háríthatná el a feléje nyújtott borítékot! Miért szegte meg ígéretét a Fidesz, miért verte többletköltségekbe a magyar polgárokat? Nyilván, mert valakinek-valakiknek így volt jó. Nem tudom, hova folytak el a milliárdok, a minap viszont azt olvastam a lapokban, hogy az Orbán-család tulajdonában álló bányacég vagyona három és félszeresére nőtt a Fidesz-kormány alatt. Gratulálok Orbán Viktor családjának gazdagodásához. Én azonban azt szeretném, ha a következő kormány miniszterelnökének családja csak olyan mértékben gazdagodna, amilyen mértékben egy átlagos magyar család gyarapodik. Az SZDSZ jelöltjeként a jövő évi választásokra készülve arra kérem a II. kerület lakosait, hogy alaposan figyeljenek az elkövetkező időszakban. Figyeljenek arra, hogy mit mondanak a pártok, mit a jelöltek! Gondolják végig, hogy ígéreteiket mennyire támasztják alá cselekedeteik! Jöjjenek el kampánygyűléseimre, és kérdezzenek! Látogassanak el honlapomra (www.eorsi.hu), és mondják el észrevételeiket! Ígérni mások szoktak. Én tenni fogok.