Mondd, te kit választanál?

Kétharmados parlamenti többségének birtokában a Fidesz―KDNP már a nyáron eldöntötte az őszi önkormányzati választások eredményét. Mindezt a választási törvény megváltoztatásával érte el. Az alapvető cél ― az önkormányzati testületek létszámának csökkentése ― dicséretes szándék, de a törvény egyéb részletei sokkal inkább az ellenzék kiszorítását és a kontroll nélküli hatalom megszerzését célozzák, mint a takarékosságot. A tízezer főnél nagyobb lélekszámú településeken, tehát ott, ahol a pártpolitikának egyáltalán jelentősége van, az új törvény teljesen aránytalanná torzítja a korábbi rendszert. Az új jogszabály szerint például a második kerületben 14 egyéni képviselő és a közvetlenül megválasztott polgármester mellett 6 listás képviselő szerezhet mandátumot. Ez azt jelenti, hogy egy 40–50% közötti választási eredménnyel a Fidesz―KDNP 15 mandátumot szerez, miközben az összességében 50–60% támogatottsággal rendelkező ellenzék hat képviselői helyen kénytelen megosztozni. Az új játékszabály szerint „a győztes mindent visz”, és tehetünk bármit, a Fidesz―KDNP így is, úgy is 70% feletti eredményt ér el. Ami különösen káros, hogy a kis pártok mellett a helyi civil szervezetek is végképp kiszorulnak a képviselő-testületekből. Az eddigiek tükrében az október 3-i önkormányzati választás tétje látszólag minden eddiginél kisebb. A Fidesz―KDNP nyerni fog, ellenzéke pedig említésre sem méltó, maroknyi csapattá zsugorodik, nem csak Budapesten, de a nagyvárosokban és a megyei közgyűlésekben is. Kifelé mindez azt üzeni, mindenki elégedett Orbán Viktor kormányzásával. Igen, bornírt módon a többségnek látszólag semmi baja a miniszterelnökével. Szereti Orbán Viktort, Kósa Lajost, Szijjártó Pétert és Schmitt Pált. Elégedett a bankadóval, az IMF-tárgyalások befagyasztásával, a pénzügyi világ ellen folytatott gazdasági szabadságharccal, a közszolgálati sajtó lenyúlásával, az Állami Számvevőszék megszállásával, az alkotmánybíró-választás új játékszabályaival, a kulturális támogatások megnyirbálásával, és még sorolhatnám. Bár az is lehet, hogy mindez nem lépi át a nép ingerküszöbét, és inkább a pálinkafőzés alanyi jogára, a kemény kezű rendcsinálás látszatára, a más véleményen lévők ledózerolására, az állítólagos bűnösök üldözésére, a kész átverés show-ra és az álszent semmitmondásra indul be. Kíváncsi vagyok, hogy 220 HUF/CHF mellett kire szavaznak a devizahitelesek? Kit támogatnak azok a szülők, akiknek kisiskolás gyerekét újra meg lehet buktatni az iskolában? Hova adják a voksukat a bankszámlával rendelkezők, akik valójában a bankadót fizetni fogják? Egyszerű a válasz: a fideszesek a Fideszre, az emeszpések az MSZP-re, a kiábrándultak az LMP-re és így tovább. Azt gondolom, nekünk, magyaroknak az az egyik nagy bajunk, hogy a megszokásaink mozgatnak bennünket. Szeretünk sokan lenni, szekértáborokba rendeződni, együtt haragudni a pirézekre, s tesszük mindezt anélkül, hogy végiggondolnánk, kihez-mihez csatlakoztunk fel. A szakszerűségnek, az ésszerűségnek, a józanságnak, a kompromisszumnak, a toleranciának, a sokszínűségnek, sajnos, nincs valódi politikai képviselete, nem csoda, hogy jelentős társadalmi deficitünk van ezekből az erényekből. Nos, ha már úgy alakult, hogy az őszi önkormányzati választásnak nincs komoly tétje, változtatni kellene a rossz gyakorlaton. Nem a szívünkre, hanem az eszünkre kellene hallgatnunk. A józan ész azt diktálja, hogy a 70% feletti Fidesz―KDNP többséget csak az egyéni választókerületekben lehet megakadályozni. Ezért, szakítva a megszokással, ne pártot, hanem képviselőt válasszunk magunknak. Komisszárok helyett ― pártállástól függetlenül ― szavazzunk azokra a kompromisszumra kész, toleráns és a világra nyitott képviselőjelöltekre, akik képesek „civilek” maradni a politikában. Ilyenek a SZET jelöltjei is, ők a modern európai demokráciát képviselik Magyarországon. Ahhoz, hogy egyszer valóban más legyen a politika, ahhoz nem csak a pártoknak kell megtisztulniuk. Október 3-a egy tét nélküli lehetőség arra, hogy a fejekben is rendet teremtsünk. Szabaduljunk meg a rossz választói beidegződésektől és adjunk esélyt a civileknek!