Valójában esélyt ad az ellenzéknek, hogy a parlamenten kívül kerültek
A parlament felfüggesztésével új korszak kezdődik a rendeletileg kormányzó Orbán-rendszer számára éppúgy, mint a parlamentből kiebrudalt ellenzék számára. S ha nem csupán a demokrácia veszteségeit vesszük számításba, hanem az ország házának bezárásával megnyíló új esélyeket is, meglepő eredményre juthatunk: az új korszakban megerősödhet az ellenzék, ha él a lehetőséggel.
Miért éppen akkor nyílna tér az ellenzék számára, amikor Orbánék a vírusválságra hivatkozva magát a parlamentarizmust számolják fel? Ugyanis ezt teszik azzal, hogy az Országgyűlést minden tiltakozás ellenére határidő nélkül függesztik fel. Ahogyan ezt teszik azzal is, hogy digitális alternatíva nélkül takarítják el az útból a népképviseletet (miközben az ellenzékmentesített Alkotmánybíróságnak megengedik a távvitát és a távszavazást).
Továbblépni akkor tud az ellenzék, ha belátja, hogy ahol a parlamenti demokrácia oly egyszerűen ki- és bekapcsolható, mint a kirakatvilágítás, ott valójában már régen csak látvány. S hogy az is marad a NER végezetéig, még akkor is, ha a járvány múltával (vagy pávatáncos „engedményként” a külföldi felháborodás miatt) visszabillentik a kapcsolót, és új meghívót küldenek neki.
A kérdés az, vágynak-e az ellenzék képviselői a visszahívó szóra. Felmérik-e, hogy eddig is halott intézményt szolgáltak, s készek-e tenni most már a valódi dolgukat, a független társadalom megszervezését, amely eddig is a NER álparlamentjén kívül várt rájuk.
Nem az a kérdés, hogy bejárnak-e majd a kísértetkastélyba, ha azt egyszer újranyitják, hanem hogy visszatérnek-e a reaktív üzemmódba, a szemétkosárra ítélt módosító indítványokhoz, vagyis ahhoz, hogy a tennivalóikat a Fidesz napirendje határozza meg.
Orbán Viktor hibás számításának köszönhetően most kilökődnek a rendszerből. Így kényszer- és pótcselekvések nélkül, célratörőbben folytathatják a demokrácia helyreállítását, amely a tavalyi önkormányzati választáson kettős hatalmat hozott a nagyvárosokban.
A 2018-as „rabszolgatörvény” indította el az ellenzéket a kirakati manöken szerep felmondása és az együttműködés felé. Orbán a maga pedagógiai elvei szerint reagált a felszabadulási folyamatra; úgy döntött, kitiltó büntetéssel vet véget a kamaszlázongásnak.
Ám a felfüggesztéssel akaratlanul is kiváltotta az ellenzékieket a patthelyzetből. Máig csak a legbátrabb képviselők függelemsértő akciói bajvívtak Kövér László házelnök mind drákóibb jogfosztásaival, de a pártok nem mondták fel a parlamenti demokráciatöltelék megalázó és legitimáló szerepét.
Hogy az ellenzék fogást találjon a rendszeren, ahhoz meg kell válaszolnia, hogy a diktatúrán innen tulajdonképpen mi végre szaporítja Orbán a parancsuralmi elemeket. Mire kívánja szoktatni a társadalmat a hadsereg bevetésével? Azzal, hogy betiltja a választásokat és a népszavazásokat, a hatalmi viszonyok bármilyen bolygatását, magyarán a pártok tevékenységét is.
Török Gábornak, ha nem is az ellenzéki hisztériát emlegető állításában, de abban igaza van, hogy Orbán a választásra erősít és fáraszt. Ha véget kíván vetni az ellenzék lázadásának, meg kell nyernie azt az egyetlen demokratikus aktust, amely kötelező, nemhogy az unión belül, de még az Erdoganoknál és a Putyinoknál is.
A teljhatalom célja tehát nem a parancsuralom végtelenítése, hanem az, hogy a választások felé haladva hozzászoktassa a társadalmat az erőtlenséghez. Készülődik ezzel a választások utáni időre is, ha például döntetlenközeli az eredmény, vagy törékeny koalíciós kormány alakul. Szoktatja azokat a polgárháborús stílusú korlátozásokat, amelyeket a választás után vethetnek be az állam fontos intézményeinek élén álló, akkor még aktív Orbán-kinevezettek. Ami pedig a különleges állapot igazolásához szükséges káoszkeltést illeti, az fideszes alaptudomány.
Hogy mindezt hiábavalóvá tegye az ellenzék, ahhoz nem „éppen hogy”, hanem átütően kell nyernie a következő választáson. De készül-e a Fideszhez hasonlóan a sorsdöntő választásokra?
Hogyan áll a „minden szavazókörbe legalább két ellenzéki számlálót” program? E nélkül nem lesz tiszta választás, és ez magukat a pártokat is gyarapítaná. Hol késik a szerződés arról, hogy kötelező az előválasztás minden választható pozícióba, beleértve a miniszterelnökét is? Az előválasztások mentora, Karácsony Gergely kikövetelhetné ezt a vetélkedésbe vissza-visszaeső ellenzéktől.
Online működéssel dacolni lehetne az Orbán-féle választási tilalommal – alakul-e az ellenzék közös digitális tere, az előválasztások országos szoftvere, az adakozási portál? Létezik-e már, vagy csak titkolózik az ellenzék egyeztetőbizottsága, amely nemcsak a vírus elleni védekezésben, hanem a demokráciaépítésben is egyesítené a terveket és az erőforrásokat?
Íródik-e a minimális demokrácia-helyreállító kormányprogram, és lesz-e hozzá akár árnyékkormány is, ahogyan Márki-Zay Péter javasolta? Az árnyékminiszterek gyakori megszólalásai áttörnének a beszűkült nyilvánosságon.
Egyszóval: ki a töltelékből, most vagy soha! Ne sirassátok, hogy parlamenten kívüli ellenzék lettetek! Kegyelmi időt kaptatok.
