Senki – a politikus – sem mindenható. Vannak tragédiák és igazságtalanságok a világban, amelyek minden igyekezet és a legjobb szándékok ellenére is megtörténnek. De lehet és kell is tenni azért, hogy az egyének és a közösségek élete jobb legyen; hogy kevesebb legyen a tragédia és az igazságtalanság.

Egy korszakváltást ígérő párt programja új megközelítést, új elveket, új értékeket tételez fel a politizálás tartalma és stílusa tekintetében. A legfontosabb, hogy – Sen tanácsát megfogadva – összeegyeztesse a reálpolitikai egzigenciákat a magasabb eszmékkel és értékekkel. Ez tesz majd különbséget az ön(ös)célú hatalomgyakorlás és valódi országépítés között. Írásunkat az Együtt 2014-nek ajánljuk, mert ez a formáció áll legközelebb hozzánk – ám úgy hisszük, a demokratikus ellenzék bármely szereplője fontolóra vehetné.

Az orbáni politika karaktere

A Fidesznek van némi igaza, amikor arra hivatkozik, hogy az általa képviselt politikai irányvonal, jogkultúra, sajátos döntési mechanizmus bizonyos elemei másutt is jelen vannak. Persze nem mindenütt, és messze nem összefüggő mechanizmusként, ráadásul e jellemzők nem is nevezhetők túlságosan általánosaknak.

A válságra adott válaszok, illetve a hatalom mindenáron való megtartása gyakorta szült eddig is olyan mozgalmakat Európában vagy annak perifériáján, amelyek, illiberális eszméket és politikákat zászlójukra tűzve lázadtak a nyitott társadalmak belső rendszere ellen. Ez a társadalom ugyanis megtagadta tőlük a kizárólagos szerepet, s egy választható párttá vagy mozgalommá tette őket a több közül. Mások a nacionalizmus révén új, hatékony – azaz vezethető és lojálisan készséges – politikai közösséget igyekeztek gyűjteni mozgalmuk köré. Ismét mások a tulajdonrendszer radikális – nyilvánvalóan a jogi határokat messze átlépő – átalakításával próbálták politikai befolyásukat a gazdaságra is kiterjeszteni. Vagy épp a maffiáknál honos, jogon kívüli módszerekkel szerveztek párhuzamos gazdasági és politikai hálózatokat, olyan társadalmi csoportok együttműködését teremtvén meg ezzel, amelyek a legalitás határán, adott esetben csak azon túl működhettek, de befolyásuk e társadalom politikai hétköznapjaira nem csak megmaradt, adott esetben egyre nőtt is.

Ara-Kovács Attila – Magyar Bálint

(A cikk a Magyar Narancs 2013. 08. 01-jei számában jelent meg, „A kiszorított test — Bajnai és az ország esélyei“ címen)

Amit Kis János a jobb- és a baloldal szükséges párbeszédéről, majd kiegyezésükről ír, az több, mint kívánatos lenne. Amellett is érvel, hogy ez nem lehetetlen: „A 2010-es választásokat megelőző egy-másfél évtizedben a köztársaság hívei defenzívába szorultak; csak bonyolult magyarázatok kíséretében tudták – amíg tudták – védeni a demokratikus jogállamot. A „fülkeforradalom” botrányos közjogi dúlása nyomán azonban új konszenzus alakulhat ki az alkotmányosság, a versengő többpártrendszer, az alapjogok és a joguralom eszméi körül. Ha valóban kialakul, erre alapozódhat a jobb- és a baloldal közti megegyezés.” (Beszélő, 2013. május 5.)

Rádai Eszter interjúja Magyar Bálinttal

Magyar polip – a szervezett felvilág – 2001-ben ilyen címmel írt cikket „az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét és erkölcsét szétzüllesztő” Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol „a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszereket alkalmazva, állami segédlettel terjeszkedik lefelé”, és ahol „az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia”, amely „az államhatalom teljes fegyvertárával dolgozik politikai és gazdasági érdekei érvényesí­té­séért”. De „még nem dőlt el, hogy a végrehajtó hatalom teljes mértékben maga alá tudja-e gyűrni a független hatalmi ágakat és intézményeket” – így zárta tizenkét éve írását. 2010-ben a kérdésre megszületett a válasz: „Semmi sem változott, sem a szándék, sem a cél, csak a feltételek: a kétharmados parlamenti többséggel jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai” – írta néhány hónappal a választás után A visszautasíthatatlan kétharmados ajánlat – A Fidesz autokratikus kísérlete című cikkében. „A párt után (…) az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, és az engedelmességre kényszerítés Fideszen belül alkalmazott technikáit ma már a társadalom egészén alkalmazza”.

Mr. Chairman, Miniszter úr, Ladies and Gentlemen, to summarize the current Hungarian democracy and rule of law related problems in ten minutes is like to present the complete works of William Shakespeare in one play. It is possible, but a rather challenging task, but we are all in Europe, and especially in Hungary are going through challenging times these days.

I don’t know which is more sad: the fact that a Hungarian parliamentarian party, and the militant and racist organizations related to it systematically are talking about the whole Hungarian Romani community as criminals, or the fact that we don‘t see any legal, moral or political actions against this phenomena neither from the Hungarian government, neither from the President of the Republic.

Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!… Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet…

E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló „nemzetiségi agitátor” lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre.

Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra.