Nagypolitika

Ara-Kovács Attila–Magyar Bálint: Ellenzéki Kerekasztal 1989, 2012

A Magyar Szolidaritás Mozgalom a december 23-i parlament előtti tüntetésen a Fidesz autokratikus hatalmával szemben az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) létrehozásának szükségességét hirdette meg. E szándékot azóta támogatták mind a parlament demokratikus pártjai (DK, LMP, MSZP), mind a szakszervezetek és civil szervezetek. Hogy az EKA gondolata egyáltalán felmerülhetett, csak azt jelzi, hogy mára felszámoltatott a liberális parlamenti demokrácia intézményrendszere, mely a rendszerváltás óta a nyugati demokráciákra jellemző érdekegyeztetés, beszámítás és a politikai verseny civilizált mechanizmusait biztosította.

A vélemény- és érdekartikuláció (a szólás- és sajtószabadság), az érdekérvényesítés (választójogi rendszer) és az érdeksérelmekkel szembeni jogorvoslatot nyújtani képes intézmények (Alkotmánybíróság, bíróság) jogainak korlátozása olyan helyzetet teremtett, ahol revelációként hatott a felismerés: itt nem lesz elég az egyszerű kormányváltás, rendszerváltásra lesz szükség. Sorsdöntő, hogy milyen hosszúnak bizonyul a III. Köztársaság kimúlása és a negyedik megszületése között az autokratikus interregnum.

Bár a történelmi párhuzam kézenfekvőnek látszik, amit az EKA elnevezés épp úgy sugall, mint az események egyik legígéretesebb szereplőjének, a Magyar Szolidaritási Mozgalomnak a névválasztása is, a helyzet a két évtizeddel korábbitól gyökeresen eltérő. Az EKA nevében foglalt igényen, továbbá az összefogás és a rendszerváltás szükségességén kívül ma semmi nem hasonlít az egykori helyzetre.

Bokros Lajos EU parlamenti képviselő levele

A jelenlegi kormány terve a korkedvezményes nyugdíjak visszamenőleges hatályú megszüntetésére beleillik abba a sorozatba, amely a visszamenőleges hatályú, 98%-os különadóval kezdődött és ami a magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosításával folytatódott. A sorozatnak bizonyosan nincs vége. Ahogy romlik az ország gazdasági állapota, úgy vetemedik a kormány egyre durvább és még inkább jogtipró lépésekre.

Ma volt az új magyar alkotmány vitája az Európai Parlamentben. Felszólalásomban jeleztem, hogy az új alkotmány – egyebek mellett – szűkíti az állampolgári alapjogokat, meggyengíti ezek védelmének lehetőségét, lehetetlenné teszi a szociális jogok érvényesülését, eltörli az alkotmányos jogorvoslat lehetőségét. Mindezek és egyéb súlyos hiányosságok alapvető európai értékeket sértenek, ezért korántsem Magyarország belügye, hogy mi van az új alkotmányban, ami az egész majdani hazai jogrendet és jogalkalmazást megalapozza. Éppen az alkotmányban találhatók meg mindazok a jogszűkítő lépések, amelyek a korkedvezményes nyugdíj visszamenőleges hatályú megvonását is lehetővé teszik, bármiféle jövőbeni változtatás lehetőségét eleve kizárva.

Boldog Új Évet, Magyar Köztársaság!

Tudjuk, ki Orbán, ismerjük a Fideszt. Csak azért kerülhettek hatalomra, mert Orbánnak a világról szerzett tudása és hozzáállása mit sem különbözik több millió kormánypárti és ellenzéki magyarétól. De így se győzhettek volna, ha az ország jobbik fele nem esik politikai apátiába. Mi, a Budai Liberális Klubban azért dolgozunk, hogy a liberális demokrácia híveit kibillentsük fásultságukból, hogy felmutassuk: a 2010-es évek illiberális fordulata dacára létezik hazánkban liberálisan gondolkodó közösség. Azt szeretnénk, hogy a zord idők ellenére senki se csekkoljon ki közülünk, a homo politikuszok táborából, mindenki őrizze meg érdeklődését a közügyek iránt. Sok mindent rosszul kellett csinálnunk nekünk, magyaroknak és liberálisoknak az elmúlt években, hogy ez a gazdasági és morális válság 2011-ben bekövetkezhetett az országban. A helyzettel és a megoldással foglalkozott tizennégy nagy népszerűségnek örvendő rendezvényünk, közvetítette hangulatainkat, érzéseinket és küzdelmeinket a Libretto ez évben megjelent 52 száma.

A 2012. év még az ideinél is több fordulatot tartogat számunkra, izgalmas feladat lesz a kiutat megtalálni ebből a csávából. Továbbra is számítsunk egymásra, és minden eszközünkkel tegyünk azért, hogy liberális, szabad, piacbarát évek jöjjenek Magyarországra!

Boldog új évet kívánunk elsősorban annak a 23 előadónak, aki elfogadta meghívásunkat, a több ezer érdeklődőnek, akikkel közösen gondolkodhattunk ez évben, azoknak a tízezreknek, akik olvasták a Librettót, és persze minden liberálisnak, minden polgárnak.


 

Oceňujeme, že Václav Havel vystoupil na obranu demokracie v Maďarsku

Note of condolence sent by the former Hungarian Democratic Opposition

We members of the former Hungarian Democratic Opposition are shocked to learn about the death of Václav Havel. Despite our knowledge about his protracted illness, the news of the tragedy caught us unprepared, because Havel, one of the most emblematic representatives of regime change in Central and Eastern Europe, had remained a constant figure of our common social and political life until very recently.

A legnagyobb cseh internetes portál ma közölte le az egykori magyar Demokratikus Ellenzék tagjainak részvéttáviratát (csehül és angolul), amelyet Václav Havel halála alkalmából adtak ki. (Jan Kavan szíves közlése.)

Elment egy mester és egy jó barát

Báthory Zoltán több volt, mint kutató, egyetemi tanár, államtitkár – a szó legnemesebb értelmében reformer volt. A gyermekközpontú, decentralizált szerkezetben működő, kreatív szellemiségre épülő iskolarendszer elkötelezett híveként évtizedeken át rendkívül keményen és eredményesen dolgozott a magyar oktatásügy modernizációjáért. Professzorként lenyűgöző volt tudása. Tanárként meggyőző volt személyisége. Államtitkárként, oktatási vezetőként olyan ember volt, akivel lehetett közvetlenül beszélni, vitatkozni, akinek lehetett ellentmondani, és akit becsült minden vitapartnere.

Nyugaton a helyzet változatlan

Nem szabad beugrani a közvélemény-kutatásoknak, illetve összefüggéseiben kell értelmezni őket. Egyszerre lehet igaz, hogy a Fidesz több mint egymillió 2010-es szavazóját mára elvesztette, de a második kerületi időközi választások szinte hajszálra ugyanazt az eredményt mutatják, mint Orbán uralomra kerülésekor. Mert egy dolog biztosan nem változott, s ez a legfőbb tanulsága a szavazásnak: a létező ellenzék nem jelent alternatívát a választóknak.

Az ellenzéki jelöltek nem értették meg a helyzetet. Hazai pályán Láng Zsoltot, a polgármestert nem tudják legyőzni, Láng Zsolt, a kormány embere viszont verhető.

Ha lett volna valaki, aki mindazt a szemébe vágja a Fidesz jelöltjének, ami miatt az a bizonyos egymillió elhagyta a kormány táborát, akkor talán a hiányzó 40%-ot is el lehetett volna csábítani az urnákhoz. Akkor akár országos esemény is lehetett volna ez az időközi választás.