A Budai Polgár hasábjain folytatódott a vita a Lajos utcai úgynevezett szociális bérlakásépítésről. A II. kerületi SZDSZ-frakció szerint fajlagosan 460 ezer forintba került egy négyzetméter lakás kialakítása, s ezért a pénzért a Rózsadombon nagyon jó minőségű lakást lehet venni, nem pedig szociális bérlakást. Ennyi pénzből nem ötven, de száz-százötven család problémáját lehetett volna megoldani, ha az építkezés megkezdésekor, 2001-ben döntési helyzetben lévő polgármester, Bencze B. György (Fidesz) és a program másik életre hívója, dr. Szieberth Istvánné (MDF) megfelelő gondossággal és felelősségteljesen bánt volna a közvagyonnal. 
Dr. Szieberth Istvánné MDF-es kerületi képviselő, lakásügyi tanácsnok továbbra is helyes döntésnek tartja a Lajos utcai szociális bérlakások felépítését. Szerinte a képviselő-testület azért jelölte ki éppen ezt a telket az építkezésre, mert az amúgy is csak nehezen vagy áron alul lett volna értékesíthető. A képviselő asszony úgy véli, az építkezés nem is volt különösebben drága: „rosszindulatú ferdítés nélkül 350 ezer forint/m²-nél magasabb árat a lakásokra akkor sem lehet kihozni, ha a (gazdaságosan nem beépíthető) telek árát a beruházási költségbe beleszámítjuk, és a Széchenyi-tervből elnyert vissza nem térítendő támogatást figyelembe sem vesszük” — írja Szieberth Istvánné a Budai Polgárban, majd így folytatja: „a döntés következményeként ötven család költözhetett új, komfortos, szép lakásba. Meggyőződésem továbbra is az, hogy csak a fiatalok családalapítását támogató, hosszú távra tervező lakáspolitikával lehet megállítani a gyermekszületések folyamatos csökkenését, elkerülni a lakosság összetételének előnytelen átalakulását. Szerény eszközeimmel ezt próbálom előmozdítani itt a kerületben.” Koncz Imre, az SZDSZ II. kerületi frakcióvezetője szerint „úttörő vállalkozás volt, hogy a Lajos utca 18–20-ban az önkormányzat a Széchenyi-terv pályázati lehetőségét kihasználva, 2001-ben bérlakásépítéshez kezdett. A rendszerváltás óta nem épült bérház közpénzből, és már csak ezért is alapos előkészítést igényelt volna a beruházás.” A liberális frakció szerint a Lajos utcai bérlakásépítéssel kapcsolatos legfőbb problémák a következők: „Területkiválasztás: A Lajos utcában az önkormányzatnak 721 négyzetméteres telke volt. Az erre építhető házban nem lehetett a pályázatban előírt lakásszámot biztosítani. Ezért a szomszédos Bécsi út 17–19. alatti telket hozzá kellett vásárolni. Ezt az ingatlant egy évvel azelőtt adta el az önkormányzat — pályázat mellőzésével — a Vízivárosi Autójavítónak, 36 millió forintért. Mi, liberálisok akkor is szót emeltünk a pályázat nélküli értékesítés ellen, mert szerintünk a közvagyont csak nyilvános árverésen szabad értékesíteni, ugyanis egy telekár megállapításának a piac az egyetlen támadhatatlan módja. Érveink ellenére dr. Szieberthné és a többségben lévő Fidesz-beli képviselőtársai általunk nem ismert, valószínűleg nyomós okok miatt megszavazták az üzletet. Magát az eladást is kifogásoltuk. Számunkra ugyanis világos volt, hogy a Lajos utcai és a Bécsi úti telkeket együtt gazdaságosabb beépíteni, mint külön-külön. Következésképpen jobb árat is lehet elérni, ha együtt adjuk el azokat, mint ha darabonként. Az idő nagyon gyorsan igazolt minket. A Vízivárosi Autójavítótól 85 millióért kellett visszavásárolni az 521 négyzetméteres telket. A kerület nem egész négy év alatt 49 milló forintot fizetett rá az üzletre. Így bánni az önkormányzat vagyonával ordítóan felelőtlen dolog. A területkiválasztásnak volt még egy problémája. Újlak ezen részén az építkezések előtt régészeti feltárást kell végezni. Ez járulékos költségeivel mintegy 20 millió forinttal növelte a bérlakás-építkezés költségeit. Vajon célszerű-e ilyen drága telken (163 ezer forint/m²) — ahol az építkezés költségét a régészeti feltárás még tovább növeli — belekezdeni egy célja szerint is legfeljebb nullszaldós vállalkozásba? A lakásügyi tanácsnok asszony szerint jó és követendő dolog, hogy az önkormányzat nem adta el a 85 millió forintos vásárlás következtében immár 1288 négyzetméteres telkét (melynek értéke így 200 millió fölött van), hanem még hozzátett közel 800 milliót, és létrehozott egy ötven lakásos házat. Szerintem meg nem jó dolog. A feladat az, hogy minél több rossz körülmények között élő kerületi lakosnak biztosítsunk megfizethető bérleményt, s nem az, hogy a II. kerületi telkek a helyi önkormányzat birtokában legyenek. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy az új lakás a II. kerületben legyen. Biztos, hogy a pályázók boldogan költöztek volna a Ferencváros, Józsefváros vagy Erzsébetváros középső részébe, ahol a Lajos utcai telek áráért három-négyszer akkora telket lehetett volna venni. S a kedvezőbb beépítési feltételek miatt 150–200 lakást lehetett volna építeni. A tervezési program meghatározása csak tetézte az alapvetően elhibázott területkiválasztást. A lakások mellé Bencze B. György akkori polgármester és dr. Szieberthné egy autószervízt és egy üzlethelyiséget is beerőltettek a házba. A tervező kiválasztása, mint ahogy az megszokott volt, egyedül az akkori polgármester ízlése, s nem pályázat útján történt. Nekik köszönhető a négyemeletes, lift nélküli, gangos, jellegtelen épület, s benne az alacsony belmagasságú, egyszerű lakások. Szerencsére az új polgármester úgy döntött, hogy nem engedi beköltözni az autószervízt a lakóházba. Végül így alakult ki, hogy az 1546 négyzetméternyi lakás mellé egy 55 négyzetméteres és egy 291 négyzetméteres üzlethelyiség került, valamint egy 683 négyzetméteres mélygarázs — mely huszonnégy gépkocsi elhelyezésére alkalmas —, illetve az eredetileg szervíznek épült, de valójában szintén csak parkolásra használható, 285 négyzetméteres, pinceszinten lévő helyiségcsoport, ahol tíz gépkocsit lehet elhelyezni. A házhoz tartozik még egy 700 négyzetméteres udvar, ahol huszonöt autónak van helye. Hát ez jött létre 930 millió forintnyi értékbefektetéssel. A mélygarázs-parkolóhelyek kialakítását darabonként egymillió forinttal szokták számolni, ez 35 millió forint, de ha a szokásos másfélszeresét számoljuk, akkor sem ér többet, mint 60 millió forintot. Az üzlethelyiségekre és a lakásokra így marad 870 millió. Fajlagosan 460 ezer forintba került egy négyzetméter lakás kialakítása. Ezért a pénzért a Rózsadombon nagyon jó minőségű lakást lehet venni, nem pedig szociális bérlakást. Állítom, hogy ennyi pénzből nem ötven, de száz-százötven család problémáját lehetett volna megoldani, ha a döntési helyzetben lévő polgármester (Bencze B.) és a program másik életre hívója (dr. Szieberthné) megfelelő gondossággal és felelősségteljesen — ahogy mondani szokás, jó gazda módjára — bánik a közvagyonnal. Nem voltak jó gazdák. Száz család marad emiatt lakás nélkül, jóllehet nekik is juthatott volna. De hogyan választották ki az ötven családot? Nagyon nehéz sok, egyaránt rászoruló család közül igazságosan, mindenki által követhető ismérvek szerint kiválasztani a legjobban rászoruló ötvenet. Nem is sikerült, hiszen a pályázati feltételek és a pontozási rendszer menet közben többször változott. A vesztesek ma sem tudják, hogy miért nem lehettek ők is bérlők. Hiányzott az egyértelmű és nyilvánosan követhető feltételrendszer. Az egész a szocializmusban megszokott lakásigényléshez hasonlítható — azzal a különbséggel, hogy aki most nem nyert, az már nem is fog. A II. kerületi önkormányzatnak jó sokáig nem lesz még egyszer lehetősége szociális lakásokat építeni. Ezt a pénzt már elköltötték, újabb pedig nem lesz” — zárja a gondolatsort a Budai Polgárban megjelent írásában Koncz Imre, a kerületi SZDSZ-frakció vezetője.
