Budai Liberális Klub
tiszta beszéd a közélet és a civil társadalom kérdéseiről

Hírlevelek

Cím

Október huszonharmadikán

Október huszonharmadikán

Dátum: 
2017. október 23., 09:00
Helyszín: 
1026 Budapest, Orsó utca 43.
Vendégek: 
  • Beszédet mond: Vajda Mihály filozófus
  • Közreműködik: Dés László 
Házigazda: 
  • Budai Liberális Klub

A budai liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra. Ehhez az illiberális demokráciában is ragaszkodunk. Budapesten ma ez az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek.

A mai ünnepségünknek két része lesz: Vajda Mihály beszéde után átsétálunk Vásárhelyi Miklós egykori lakásához (Hankóczy Jenő utca 15), ahol részt veszünk százéves születése alkalmából állított emléktábla (Péter Vladimir alkotása), felavatásán. Avatóbeszédet Rajk László mond.

A táblaavatás fél 12-kor kezdődik a Nagy Imre-háztól 15 perc alatt gyalog át lehet sétálni a Hankóczyba, ahogyan ezt 1953-tól Miki bácsiék is gyakorta megtették.

Mindenkit szeretettel várunk!


Rajk László avatóbeszéde Vásárhelyi Miklós lakóházánál

Egy városnak, városrésznek vagy akár egy háznak a legtöbb esetben különös, rendkívül szerteágazó a története. Nincs ez másképp Budapest ezen részével, a Rózsadombbal sem, amelyet a történelem során sok-sok névvel illettek (Törökvész, Rézmál, Kálvária-hegy, Rókus-hegy, Vérhalom). Ezek közül a legtöbb még ma is érvényes, de ha valaki azt mondja: Rózsadomb, majd mindig az összes előbbit érti alatta. Így aztán elég nehéz a határait pontosan meghatározni, de az biztos, hogy a város szerves része.

A XVI. század közepén, a Budán elhunyt Gül Baba dervis nyughelye fölé a domb délkeleti lejtőjén mauzóleumot, türbét emeltek. A XVII. században a mai Margit körúti Ferences rendháztól keresztúti stációk vezetnek a domb tetejére (akkor éppen Kálvária dombnak hívták) épült Kálvária kápolnához, amelyet 1951-ben lebontottak. A XIX. századi szőlőskertek vincellér és egyéb gazdasági épületei közül csak a  kolerajárványok után itt épült néhány villa emelkedett ki. A XIX. század végi nagy filoxérajárvány szinte teljesen elpusztította a budai hegyvidék szőlőskertjeit. Ez után indult  el az igazi beépítés. mivel óriási, de olcsó, jó adottságú, parcellázható terület szabadult fel a város közvetlen környezetében. (Megjegyezem, a múlt század 20-as éveinek közepén Krúdy még beszámolt az óbudai szüretről.) A Margit-híd elkészülte után, a század végére megépült a dombtetőn a Gül Baba türbéje köré a Wagner-villa, és a dombtetőn, a Kálvária kápolna szomszégságában a Wöllner-villa. Hosszú ideig ezek az épületek határozták meg a Rózsadomb Pest felőli sziluettjét. A Rózsadombot határoló völgyben pedig felépül a Császári és Királyi Gyalogsági Hadapródiskola. Itt érettségizett néhány évtizeddel később – miután tanulmányait befejezte Kőszegen –, Ottlik Géza (minderről az Iskola a határon című regényében olvashatunk), de akkor már az intézmény neve Katonai Főreál Iskola. 

A XX. század elejétől a Rózsadomb elég rövid idő alatt beépült. A ide települők középosztálybeli közalkalmazottak, főleg az állami posta és államvasutak tisztviselői, de sok volt közöttük az építész is. A kor divatjának megfelelően a villák, nyaralók historizáló stílusban épültek,az egyesített főváros budai oldalának első nagyobb szabású épületeit másolva A paradoxon csak az, hogy míg azok tornyaiból pompázatos panoráma nyílt Pestre, az újabbakéból sehová sem lehetett kilátni, legfeljebb a szomszéd tornyára.

A Rózsadomb azonban nem csak parvenu épületeiről, hanem modernista villáiról is híres. Az 1920-as, 30-as évek kiemelkedő építészeinek, többek között Kozma Lajosnak, Fischer Juszufnak, Molnár Farkasnak először itt adódtak lehetőségei, hogy a modern építészetről vallott elveiket a gyakorlatba átültessék. A megrendelők már a felső középosztály vagy a felső tízezer tagjai, orvosok, ügyvédek, iparmágnások. Az építészeket emiatt a „kapitalisták építészei” jelzővel is illették. Ami újabb paradoxon, hiszen a legtöbbjük a progresszivitás, az egyenlő jogok és a társadalmi igazságosság elkötelezettje volt. Például Fischer Juszuf később az 1956-os Nagy Imre- kormány minisztere volt. A tiszta modernista hagyomány folyamatossága jogosságának igazolásául szolgáljon példáként a most felavatandó emléktábla, Péter Vladimir alkotása, amely magán viseli Kozma Lajos tipográfiai munkásságának stílusjegyeit.

A stílus maga az ember, szokták mondani. Így az sem lehet véletlen, hogy Vásárhelyi Miklós és Edit, a frissen egybekelt ifjú pár 1949-ben éppen ezt a házat választja, hogy tulajdonosától lakást béreljen. Ahogy az itt dolgozó építészek többségét sem a társadalom és a politika iránti érzéketlenség jellemezte, úgy az akkoriban káderdűlőnek nevezett Rózsadomb lakóinak egy része sem kollaborált a Rákosi-, majd a Kádár-rezsimmel. Ha csak ezt a házat nézzük, Vásárhelyiék lakótársai voltak: Litván György és Gál Éva, Széll Jenő, Makk Károly, Kass János, Román József, Hajnal Gabriella. Szép társaság. Miről beszélgethettek, amikor éppen a szemetet vitték le, és a lépcsőházban találkoztak?

Művészek, értelmiségiek, többüket gondolataikért bebörtönözték, de ez őket nem törte meg. És mindenek előtt gondolkodók, akik soha nem voltak közönyösek közvetlen és tágabb környezetük problémái iránt.

A tágabb környezetről: a szemben lévő házban élt Füst Milán, innen negyedórányi sétára Nagy Imréék és Jánosiék. A környéken lakott Losonczy Géza és családja, Haraszti Sándor és Marika, Radó György, Lőcseiék, Újhelyi Szilárd, Donáthék, Gimesék, Hardiék, Járdányiék és később mi is édesanyámmal. Csak ismételni tudom, elkötelezett patrióták, akik közül többen életüket áldozták a szabadságért.

Talán furcsán hangzik egy emléktábla avatásakor, épp 1956. október 23-a forradalmának 61. évfordulóján, de fontos, hogy ők életükkel megváltoztatták nem csak az ország és egy kicsit a világ sorsát, de a Rózsadombhoz való viszonyunkat is. Kicsit a saját gondolkodásukra formálták azt. Már nem volt szégyen a Kis Lugas vagy a Kikelet vendéglőbe beülni. A terek egyszerre csak átalakultak, már nem csak a kollaboráns káderek terei voltak, hanem azoké is, akik a rendszerüket meg akarták dönteni. Erről sok-sok ÁVH-ás jelentés szól, és hogy-hogy nem, a szálak általában ebbe a Hankóczy utcai Vásárhelyi-lakba vezettek. A forradalom elbukik, a férfiak börtönben, a hátramaradt asszonyok egymást támogatva küzdenek, hogy a gyerekeket felneveljék, és kiderül, hogy a szolidaritás, mely oly fontos mindannyiuk számára, nem tűnt el teljesen. A Hankóczy utca másik oldalán az ’56-os forradalmat követő sötét években belügyesek laktak, többek között börtönőrök. Ismét egy paradoxon. Vagy inkább a kor jelképe? Börtönőrök a Rózsadombon. Ami a paradoxont igazán kiteljesíti, az az, hogy Edit néni tőlük tudta, hogy Miklós jól van, már amennyire a börtönben jól lehet lenni, mert az egyikük a váci börtönben szolgált, de úgy tűnik nem mindenben kiszolgált.

A szabadulása után nem sokkal, a 60-as évek közepén Vásárhelyi Miklóst újból a Kádár-rendszer ellenségének nyivánították, és csak a BÉPA nevű építőipari vállalatnál talált munkát, ahol a környéken lakó Erdély Miklós ugyanezekben az években kikísérletezte és elkészíthette híres épületburkoló kerámia fotómozaikjait. Nota bene, nem egész két évtizeddel később a Párkányi Mihály vezette, inkább tűrt, mint támogatott, kísérletező építészcsoport tagjaként, fiatal építészként kollégáimmal mi is itt találtunk kísérleteink hátteréül szolgáló intézményre. 

Ez a ház, Vásárhelyiék lakása, a XX. század második felének számos fontos eseményének bázisa, meghatározó helyszíne, ma úgy mondanánk, meeting point-ja volt. Sokan jártak ide, hogy Vásárhelyi Miklóstól, a „Mikipress” alapján tájékozódjanak az ország és a nagyvilág eseményeiről.

Ez a ház, Vásárhelyiék lakása, a XX. század második felének számos fontos eseményének bázisa, meghatározó helyszíne, ma úgy mondanánk, meeting point-ja volt. Sokan jártak ide, hogy Vásárhelyi Miklóstól tájékoztatást kapjanak a nagy világ eseményeiről, ez volt az úgynevezett Miki Press.

Sokszor megfordultak itt a Demokratikus Ellenzék tagjai, a Kádár-korszak különböző petícióinak, tiltakozásainak aláírásgyűjtői, a monori találkozó szervezői, a szamizdat kiadványok szerkesztői, köztük Demszky Gábor, aki egy rövid ideig szintén a környéken lakott. Vásárhelyiék jóvoltából szolgált egy illegális sokszorosító gép rejtekhelyéül Makk Károly lakása. És nem utolsó sorban Vásárhelyiék lakását nevezték a Soros Alapítvány kihelyezett részlegének is. Furcsa vagy inkább rémisztő, hogy jó pár évvel Miki és Edit halála után, 2017-ben ismét aktuálizálni lehet a napi politikára e régi történeteket.

A lakás konyhájában volt egy kör alakú asztal, alakjukban hasonló padokkal. Vásárhelyiék, és főleg Edit néni „intézménye”. Az ő őszinte érdeklődése, nyitottsága, segíteni akarása, ugyanakkor az őszinteségével együtt járó kendőzetlen kritikája és szeretete mindenkiben, idősekben és fiatalokban, mindig oldani tudta azt a feszültséget, depressziót, néha elkeseredettséget és kilátástalanságot, amely olykor igenis beárnyékolta az életünket.. Ennek is köszönhető, hogy a hely, Vásárhelyiék lakása a rendszerváltás előtt és után is, a TIB, a Történelmi Igazságtétel Bizottság megalakulásakor, az SzDSz születésekor és működésekor ugyanaz maradt, ami volt.

Köszönetet kell mondanom kortársaimnak, Edit és Miklós gyerekeinek, Vásáhelyi Júliának, Máriának és Istvánnak, hogy segítettek e rendkívül szerteágazó történet fragmentumait összeszedni. És külön köszönet a családi barátnak, Litván György  özvegyének, Gál Évának, akinek írásai nélkül nem tudtam volna a bevezetőmben elmondott kis helytörténeti visszatekintést összeállítani.

És még egy fontos záró mondat, egy kérés. E ház előtt állva, ahol anyám legközelebbi barátai, nekem meg Edit néniként és Miki bácsiként életem meghatározó szereplői éltek, kérem gondoljunk a Péter Vladimir által készített emléktábla felavatásakkor kellő kritikai optimizmussal a jövőre, hiszen Vásárhelyi Miklós és Edit ezt hagyta ránk örökül.