Budapestet fogom képviselni

A főváros súlyának és szerepének jövőbeli alakulása nagymértékben függ a Közép-Magyarországi Régió közlekedési infrastruktúrájának fejlettségétől, attól, hogy Budapest milyen külső közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, és mekkora vonzáskörzetben képes önmaga, illetve az ország számára a fejlődést ösztönző lehetőségeket megteremteni. A Szabad Demokraták Szövetsége választási programja a 2006 és 2010 között kiemelt kormányzati feladatnak tekinti a közúti és vasúti hálózat fejlesztését, a települések környezeti állapotának javítását, és az egészséges lakókörnyezet megőrzését. Ezek a célok és feladatok számos ponton kapcsolódnak szűkebb környezetünk, a főváros jövőjéhez, hiszen Budapest és a közép-magyarországi régió fejlődése és versenyképessége szempontjából is nélkülözhetetlen, sürgős teendőket fogalmaznak meg. Elkerülhetetlen a fővároson belüli és kívüli közlekedési hálózat jelentős fejlesztése, a tömegközlekedés korszerűsítése, a különféle tömegközlekedési vonalak (vonat, busz, HÉV, metró) összekapcsolása, a forgalomirányító és utasinformációs rendszerek fejlesztése, az elővárosi és a távolsági közlekedés bővítése, az új Duna-hidak kérdése, további autópálya-kivezetések és elkerülő útvonalak létesítése. Élhetőbbé kell tenni a fővárost, és ez fontos környezetvédelmi kérdéseket vet fel. Ezekben is jelentős szerepe van a közlekedési fejlesztéseknek, de legalább ilyen fontos a városközpontba irányuló járműforgalom korlátozása, a P+R parkolók kiépítése, a városi zöldterületek védelme és újak létesítése. Polgármesterként, kisebb léptékben ugyan, de nagyon hasonló gondokkal kellett szembenéznem itt, a második kerületben. Nem állítom, hogy közlekedési és környezetvédelmi szakértő vagyok, de az biztos, nyolc év alatt kellő tapasztalatot szereztem ezeknek a problémáknak a kezelésében és megoldásában, sőt, a megvalósításhoz szükséges pénzügyi források megteremtésében is. Erre alapozva merem kijelenteni: Budapest további fejlődése nem a főváros magánügye. Mindig azt vallottam, hogy Budapest ügye országos ügy, és ezt fogom képviselni a Parlamentben is. Mire is van szüksége a fővárosnak a következő 6–10 évben? Úgy gondolom, le kell végre zárni a 4-es metró körüli vitákat, és haladéktalanul meg kell kezdeni az építését. Ugyanez vonatkozik az M0-ás autópálya-gyűrű továbbépítésére is. A kötöttpályás közlekedés fejlesztésén belül az Észak-Déli Regionális Gyorsvasút (5-ös metró) Csepel — Pesterzsébet — Kálvin tér — Astoria szakaszának megépítését, valamint a Ferihegyi gyorsvasút megvalósulását tartom a legfontosabbnak. Kisebb volumenű, de fontos feladat az 1-es villamos meghosszabbítása legalább a Fehérvári útig, a 3-as villamos vonalának bővítése Pesterzsébetig, és a budai rakparti villamos folytatása Lágymányos felé. A pesti oldal főúthálózatát egy új Duna-híddal, az Aquincumi híddal, és egy új gyűrű irányú közlekedési elemmel, a Körvasúti körúttal kell bővíteni. Budán elkerülhetetlen a budai városközpont, ezen belül a Moszkva tér korszerűsítése, és az 56-os gyors villamos feltételeinek megteremtése. Vállalni kell a Belváros forgalomcsillapítását, legalább a Kiskörúton belül, és ezzel párhuzamosan javítani kell a városközpontba irányuló tömegközlekedés minőségét. A felsoroltak nem légből kapott ötletek, nem minden szakmai hátteret nélkülöző választási ábrándok, hanem egy 5–10 éve folyó várostervezési folyamat gyümölcseként megszületett, részletesen kidolgozott műszaki tervek. Parlamenti képviselőként azon leszek, hogy ezek a tervek megvalósulhassanak, és ehhez a mindenkori kormánytól Budapest kapja meg az ország fővárosát megillető fejlesztési támogatást!