Sokan mondják, hogy Magyarország az utóbbi három évben sok ezer kilométert utazott keletre a politikai térképen. De nem mindenki akar egyre távolabb kerülni Brüsszeltől.

Jól lehet, ha a választásokra készülődő pártokat kérdeznénk mindegyik nyugatosnak tartaná magát, de vajon ilyennek képzeli mindenki a piacgazdaságot?

Vannak, akiket nem elégít ki a szocialisták „Munkát! Kenyeret!”szlogenje, de Bajnaiék óvatosan megfogalmazott államilag kontrollált piacgazdaság ígérete sem. Egyre többen vannak, és ezt jól lehetett érzékelni a Műegyetem előtt október 23-án „összefogást” skandáló tömeg hangerején, akik úgy érzik kimaradtak az MSZP-E14-PM egyezségből, az ellenzéki oldalon sincs képviseletük.

Kik ők? Értelmiségiek? Munkások? Diákok? Nyugdíjasok?

Mit keresnek? Miért nem elég nekik Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány, vagy Orbán politikai konstrukciója?

Európaiság, magyarságtudat, patriotizmus, nacionalizmus

Nacionalista politikusok előszeretettel hirdetik, hogy a Nyugat ideje lejárt, és ezzel együtt az Európai Unió napjai is meg vannak számlálva. Mások úgy vélik, a nemzeteszme, a nemzeti identitás politikai súlya a XXI. század átrendezendő világában hamarosan eltűnik majd, de nem kár érte, mert idáig is sok konfliktushoz, háborúhoz, halálhoz vezetett.

De valóban egymást kizáró fogalmak az európaiság és a nemzeti érzés, vagy csak a regnáló kurzus „nemzetezése” áll szemben az európai értékrenddel?

Eltűnhet-e a nemzet koncepciója valaha és felolvadhat-e valamilyen összeurópaiságban, vagy csak az avíttas fülkeszabadságharcos, pöffeszkedő nacionalizmusokat veti ki magából az európai kultúra?

Miért nincs a baloldalnak a Fidesz bokázó és istenkalapjánbokrétás magyarkodásán túlmutató modern, nyitott, egyszerre hagyománytisztelő, európai és patrióta nemzetkoncepciója?

Vendégeink, akiktől válaszokat várunk a kérdéseinkre, otthonosan mozognak ebben a témakörben. Az Európai Bizottság felkérésére több neves értelmiségi között Konrád György is részt vesz egy az „európai alapértékeket tisztázó” szöveg létrehozásában. Sándor Kára nyelvészként és társadalomkutatóként foglalkozik a kérdéskörrel, a Galamus.hu-n cikksorozatott jelentetett meg „A nemzetet kisajátítani nem kell félnetek…” címmel.

Orbán Viktor három évi botránykormányzása után is magabiztosan vezet a Fidesz, az ellenzék egy jottányit sem erősödött. A szocialisták ugyanott tartanak, ahol Gyurcsány lemondásánál, az LMP, a baloldali protesztpárt lassan elenyészik, a megváltóként várt Bajnai-féle Együtt2014 lendületes kezdés után nem találja partnereit. Mindenki összefogást hirdet, de a progresszív értelmiséget egyik csapatnak sem akaródzik befogadni. Mi lehet ennek az oka? Miért szűkül be a tere a tényekre alapozott politikacsinálásnak, s nő a populizmus tábora? Tényleg nem lehet racionálisan belátható értékrendszert érzelmileg is vonzóvá tenni? Miért nem találja meg a saját hangját az ellenzék, miért játszik fideszes kottából? A szereplőkkel vagy a mondanivalójukkal van baj?

Egy nappal rendezvényünk előtt, március 3-án jár le Simor András hatéves MNB-elnöki megbízatása. Tevékenykedését már az őt kinevező második Gyurcsány-kormány idején is kritizálta a regnáló hatalom. A Fidesz-kormány aztán frontális támadást indított ellene, nemcsak szakmai működését, hanem személyét is kikezdték. Simor egy percre sem esett ki szerepéből, nem tévedt politikai mezőre, gazdasági szakemberként, igazi közszolga módjára tette a dolgát, érvelt, védte az MNB függetlenségét, verte vissza a nemtelen támadásokat. Nem kötött különalkut a hatalommal, mint más intézmények vezetői tették. Becsülettel végigcsinálta a hat évet, példát adott civil kurázsiból is.

Diákmozgalmak

Ősz végére a kormány befejezte munkáját, szétverte a közoktatási rendszert. Semmit sem lehet biztosan tudni. Mi lesz az iskolákkal, gimnáziumokkal, egyetemekkel, hova, mire és milyen feltételekkel lehet jelentkezni továbbtanulásra? Az oktatás területén teljes a káosz. Bizonytalan a jelen, bizonytalan a jövő. A diákok nem adták meg magukat – dacolva a borzalmas bénultságban levő ország apátiájával –, elkezdtek szervezkedni érdekeik képviseletére. Sorra jöttek létre a leginkább érintettek új szervezetei, és ami eddig szokatlan volt hazánkban, példásan tudnak együttműködni egymással és a régi szervezetekkel is. Tartózkodnak a populista követelésektől, józanul beszélnek, teljesíthető, ésszerű követeléseket fogalmaznak meg. Érvelnek és érvelnek.

Új politikai kultúra alakul? Kik ezek a fiatalok és honnan jöttek? Hol voltak eddig? Hogy kerültek diákok, hallgatók, oktatók a képernyőre? Hogyan élték meg, hogy hirtelen közszereplőkké váltak? Milyen volt az, amikor egyszer csak profi kommunikátorokkal és hatalomtechnikusokkal kellett felvenni a versenyt, és hogy tudták ilyen példásan állni a sarat? Mi vezetett oda, hogy a felsőokatás minden érintettje példás akcióegységbe tömörült 2012 őszén? Kivel igen és kivel nem ül le a miniszter, és miért? Egyáltalán, mi a helyzet szerintük a felsőoktatással?

Beszélgetés az oktatáspolitikáról

A Fidesz-kormány fenekestül fordította fel az oktatás világát. Mindent átrendezett, a káosz tökéletes. Van-e rendszer ebben az őrületben?

Mi lehet a célja ezzel az orbáni adminisztrációnak? Mi lehet ebből a kiút?

Mit akart a liberális oktatáspolitika, és mit sikerült belőle megvalósítani a Magyar Bálint vezette minisztériumnak? Milyen állapotban hagyták a szocialisták az iskolaügyet a Fideszre? Mi a trend az Európai Únióban az oktatás területén?