Rendezvényeink

Október huszonharmadikán

1026 Budapest, Orsó utca 43.
Vendégek
  • Beszédet mond: Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke
  • Közreműködik: Bródy János
Házigazda
  • Budai Liberális Klub

A kerületi liberálisok 1989 óta minden évben Nagy Imre egykori házánál emlékeznek az 1956-os forradalomra. Ehhez az illiberális demokráciában is ragaszkodunk.  Budapesten ma ez az egyetlen hely, ahol a liberálisok együtt ünnepelhetnek. Mindenkit szeretettel várunk!

Magyar polip

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Magyar Bálint
  • Lakner Zoltán politológus
Házigazda
  • Baló György

Újabb tanulmányok a posztkommunista maffiaállam működéséről

Csak néhány hete került a könyvesboltokba, de az olvasói érdeklődés máris a sikerlisták élére röpítette a Magyar polip második kötetét. A változatlan érdeklődés azt jelzi, hogy a Magyar polip márkává vált, másrészt pedig, hogy a mai Magyarország posztkommunista maffiaállamként való leírása és értelmezése összecseng azzal, amit a mindennapokban az olvasók tapasztalnak. De vajon alkalmas-e ez az értelmezési keret arra, hogy azoknak is otthont és nézőpontot nyújtson, akik nem liberálisok? Ha nem, milyen kifogások vetődnek föl vele szemben? Kiindulópontként szolgálhat-e ez az elméleti keret egy nyugatias, joguralmon alapuló, a politikai és gazdasági szabadság helyreállítását preferáló politikai stratégia megalkotásának? Baló György erről beszélget Magyar Bálinttal, a Magyar polip szerkesztőjével és kidolgozójával, meghívott vendégeivel és a közönséggel.

Együtt és külön-külön

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Falus Ferenc főpolgármester-jelölt, Együtt-PM
  • Hajdú Nóra II. kerületi polgármester-jelölt, Együtt-PM
  • Horváth Csaba II. kerületi polgármester-jelölt, MSZP
  • Schiffer János II. kerületi polgármester-jelölt, DK
Házigazda
  • Koncz Imre
     

Koordinált jelöltállítás az önkormányzati választásokon

Elérkeztünk a 2014-es választási év finiséhez, az önkormányzati választáshoz. A parlamenti és az EU-választáson kiderült, hogy a ballib tábor nem rendelkezik elegendő támogatóval Orbán leváltásához. Sem az áprilisi választáson az utolsó pillanatban összehozott összefogás, sem az EU-választás egyenkénti megmérettetése nem hozott új szavazókat a Fidesszel szemben álló demokratikus táborba. Az ezévi utolsó megmérettetéshez valami újat találtak ki a pártok: úgy hívják, hogy „koordinált jelöltállítás”. A demokratikus pártok felosztották egymás között a terepet. A főpolgármesteri székért az Együtt színeiben Falus Ferenc száll szembe Tarlóssal, a többiek támogatják, de csak amolyan félszívvel, nem fognak szerepelni a neve mellett a szavazólapon. A kerületekben pedig a teljes összefogástól a teljes különállásig terjed a megoldások skálája. Megkérdezzük vendégeinktől, miért alakult ez így? Mi az egyes jelölteknek a városról alkotott víziója? Milyen városban szeretnének élni, hogyan vezetnék Budapestet, vagy a választott kerületüket? Miben különböznek az egymás ellen induló pártok helyi politikái? Milyen világképet kínálnak a választóiknak? Vannak-e markáns eltérések, melyek lehetetlenné tették a közös indulást, vagy csak helyi dominanciaharcokról van szó? Mit gondolnak, vajon a választók ki fognak igazodni az eléjük kerülő szavazólapokon? És végül, hogy milyen eredményre számítanak?

Izgalmas beszélgetés lesz. Jöjjön el Ön is, és tegye fel kérdéseit, vendégeink szívesen válaszolnak rá.

Magyar polip 2 - A posztkommunista maffiaállam

Benczúr Hotel (1068 Budapest, Benczúr u. 35.)
Vendégek
  • Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja,
  • Szigeti László (Pozsony), Visegrád-díjas műfordító, könyvkiadó,
  • Tóta W. Árpád, Joseph Pulitzer-emlékdíjas újságíró, publicista
Házigazda
  • Kőrössi P. József kiadóvezető

Könyvbemutató

A  Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam a tavalyi év egyik sikerkönyve, mely a tudományos művek esetében példátlan módon, több mint 12.000 példányban kelt el, nagy sajtóvisszhang közepette.  Ezt követi most az immáron berendezkedett autokratikus rendszert elemző második, többségében új szerzők által jegyzett tanulmánygyűjtemény.

Itt rosszabb vagy ott jobb?

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Grecsó Krisztián író
  • Lukáts Andor színész
  • Vásárhelyi Júlia újságíró
  • Gábor György vallástörténész
Házigazda
  • Karsai György egyetemi tanár

Közérzeti beszélgetés
 

Rendszerváltók a kormányváltásról

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Kőszeg Ferenc
  • Pető Iván
Házigazda
  • Bauer Tamás

Negyedszázada megdőlt a roskadozó önkényuralmi rendszer, és létrehoztunk helyette egy demokráciát. Kőszeg Ferenc azok közé tartozott, akik nevükkel vállalva szerkesztették a Beszélőt. Bauer Tamás és Pető Iván álnéven írt bele. Mindhárman ott voltak az SZDSZ alapítói között.

Összefogás

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Gyurcsány Ferenc
Házigazda
  • Kuncze Gábor
     

Választás 2014: a nagy kihívás

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Szelényi Zsuzsanna, az Összefogás országgyűlési képviselőjelöltje a II-III. kerületben
  • Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója

A 2014-es országgyűlési választás kampányának első napján a Budai Liberális Klubban  a politikai helyzetet és a választások kimeneti lehetőségeit elemzik vendégeink.

Deficit

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Csillag István egyetemi docens, volt gazdasági miniszter
  • Tamás Pál szociológus, a Corvinus Egyetem kutatóprofesszora

Ezen a beszélgetésen a hiányokról lesz szó. Csillag István most megjelent könyve az államháztartási deficit okait kutatja. Miért van az, hogy a magyar választót nem érdekli, hogy az igérgető pártok honnan teremtik elő a forrásokat a jóléti kiadásokhoz, csak tőle ne vegyenek el többet, mint azelőtt. Már a szocializmusban is ez volt a helyzet, és ez mit sem változott az elmúlt huszonnégy év során. Mi hiányzik belőlünk, ami a környező országok lakosságában megvan? Miért csak nálunk ilyen magas tartósan a deficit? Miért költünk többet a lehetőségeinknél?

A helyszínen kedvezményes áron megvásárolható Csillag István Deficit című, most megjelent könyve.

Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam

1027 Budapest, Margit körút 48., I. emelet
Vendégek
  • Magyar Bálint
Házigazda
  • Krekó Péter, a Political Capital igazgatója

Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a „szervezett felvilág”, a „maffiamódszereket alkalmazó állam” és a „politikai családtagok” voltak. A kritikusok e kategóriákat inkább metaforának, mintsem a rendszert leíró koherens fogalmi apparátus elemeinek tekintették. A Fidesz 2002-es választási bukása részben levette a napirendről a kérdést. 2010-ben azonban a kétharmados parlamenti többséggel jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítés Fideszen belül alkalmazott technikáit már a társadalom egészén alkalmazza.

Már a boltokban a Magyar Bálint által szerkesztett könyv, mely a helyszínen kedvezményes áron lesz megvehető.