A jelen kísértetei

Reagálás Kollár György „A múlt kísértetei” című írására

Nem hinném, hogy mindenkinek azt kell gondolnia az SZDSZ történetéről, amit én gondolok. Még azoktól sem várom ezt, akiket rendes embernek hiszek. Nem kívánok reagálni minden SZDSZ-t illető, számomra elfogadhatatlan szövegre, de időnként talán érdemes megpróbálni vitázva akadályozni, hogy tévedések, hamis interpretációk rögzüljenek. Mert hamis, téves kiindulásból téves következtetések adódnak, s az ilyesmi biztos nem segíti azokat, akik később, alkalmas feltételek esetén újra megpróbálják a liberális elképzelések híveit politikai szervezetben megjeleníteni. Ha egyáltalán van értelme elgondolkodni azon, hogy az SZDSZ, a liberális politizálás magyarországi pártja miért fejezte be pályafutását, akkor érdemes a tényeket és a véleményeket elválasztani. Kollár Gyuri — nyilván vázlatosnak szánt — SZDSZ-történetében komoly belső ellentmondások és durva tévedések olvashatók, miközben jószándékát, őszinteségét egy pillanatig sem kétlem. 1. Azt írja, a gondok egyik oka, hogy az egykori demokratikus ellenzék egykori tagjai ostobán kezelték belső konfliktusaikat. S szűklátókörűségükre utal, hogy mereven elzárkóztak a köreiken kívül esőktől. Mivel nem mondja meg, hogy szerinte hogyan kellett volna nem ostobán kezelni a konfliktusokat, s hogy mely konfliktusokra gondol, nehéz tételesen cáfolni állítását. Két dolgot azonban mindenképpen érdemes megjegyezni. Egyrészt: azt, hogy Gyuri nyilván ősrégi, 10 év előtti konfliktusokra gondolhat, hiszen az egykori demokratikus ellenzék tagjainak döntő része, így-úgy, jó tíz éve kihúzódott a napi politikacsinálásból, nem vett részt az SZDSZ döntéseiben. Magyar Bálint, Demszky, Szent-Iványi és jómagam maradtunk hivatásos politikusok, de — finoman szólva — nem képeztünk egységes tömböt, viszont nézetkülönbségeinkben semmi nem volt, amit az egykori demokratikus ellenzék belső konfliktusaként lehetne jellemezni. Másrészt: mi a ténybeli alapja annak az állításnak, hogy az egykori demokratikus ellenzék mereven elzárkózott a körein kívül esőktől? Amennyiben arra gondol, hogy kívülállókkal nem osztotta meg belső vitáit, egyszerűen csacsiságot beszél. Az SZDSZ egyik problémája éppen az volt, hogy sokan sokáig hitték: a közvélemény szemében erény, a demokrácia diadala, ha egy párt a nyilvánosság előtt folyamatosan vitázik. Amíg az egykori demokratikus ellenzék meghatározó emberei még aktívan politizáltak, cikkek tucatjait írták, amiben az éppen aktuális kérdésekben vitatták, bírálták pártjuk, a döntéshozók álláspontját. Amennyiben Gyuri viszont úgy általában véli úgy, hogy az említettek mereven elzárkóztak a köreiken kívül esőktől, akkor is hamis a tétel. Az SZDSZ vezetésébe folyamatosan, kimondottan a törzsgárda kezdeményezésére kerültek meghatározó pozícióba új, a demokratikus ellenzéken kívüli emberek. Kezdve Tölgyessy Péteren és Béki Gabin, folytatva Wekleren és Hack Péteren, majd Kunczén, hosszan lehetne folytatni a sort, mindaddig, amíg az újak meghatározó többségbe nem kerültek a vezetésben is. 2. Kapcsolódik az előzőekhez az az állítás, hogy az SZDSZ vezetői nem gondoskodtak az utánpótlásról, pedig tudták, hogy előbb-utóbb át kell adniuk az SZDSZ-t. Ha azt írta volna Gyuri, hogy a folyamatos személyi megújulás révén hivatalba került új vezetők nem tudtak olyan tekintélyt szerezni, ami biztosította volna az alapítók által megteremtett kohéziót, nem vitatkoznék. De így, ahogy leírja, nem felel meg a valóságnak. Ha csak e vitatott írásból akarnám felidézni az SZDSZ múltját, azt hinném, hogy Kuncze, Horn, Kóka, Fodor és más fentebb felsoroltak a demokratikus ellenzékből jöttek. Nem hinném el, hogy az elmúlt több mint tíz évben, a politikai felemelkedéshez, néhány fiatal pártvezetésbe választásához, képviselőségéhez elég volt rövid Új Generációs múlt. Nem hinném el Gyuri írása alapján, hogy az SZDSZ egyik ősbűnét, a polgármesterek országgyűlési képviselőségi lehetőségének megnyitását egyebek közt politikai utánpótlása biztosítása érdekében követte el. 3. Nem egyszerűen téves, hanem bántóan igaztalan a tétel, miszerint Pető, Magyar, Kuncze háttérbe húzódtak ugyan, de az SZDSZ feletti befolyásról nem akartak lemondani. Nyilván a megállapítást Kóka megválasztása utáni időszakra érti Gyuri. Egyrészről felmerül: ha igaz az állítás, mi volt a tartalma befolyásunk, akaratunk érvényesítésének? Olyasmit képviseltünk volna, ami ártott az SZDSZ-nek? Akkor nyilván azt kellene írnia, hogy ennek meg ennek az álláspontnak az érvényesítésével belehajszoltuk az SZDSZ-t ebbe meg ebbe. Másrészt: hogyan is képviseltük befolyásunkat? Nyilvánosan, holott lett volna rá igény jócskán, s az SZDSZ belső nyilvánossága előtt, küldöttgyűléseken, OT-ban nem szólaltunk meg, az országgyűlés plénumán sem, csak a frakcióban mondtuk el véleményünket, ami viszont képviselőségünkkel elkerülhetetlenül együtt járt. Egy lehetősége lett volna annak, hogy informális befolyásunkat tovább redukáljuk, ha lemondunk képviselőségünkről. Mivel Kuncze, s jómagam egyénileg megválasztott képviselők voltunk, ez ugyebár azt jelentette volna, hogy Fideszes képviselők kerülnek a helyünkre, mint azt Gegessy esete is mutatta. Erre gondol Gyuri? 4. Ide kapcsolható a vitatott írás azon állítása, miszerint az SZDSZ belső vitái a parlamenti képviselők megélhetési pozícióféltéseként jelentek meg, és a választók a pártelit ambícióit egyre eltúlzottabbnak látták. A vád súlyosságához képest kicsit elnagyoltra sikeredett a fogalmazás. Nem tudja meg az olvasó, hogy a szerző egyetért-e ezzel a vélekedéssel — nyilván igen, azért írja le, de akkor miért nem a maga véleményeként mondja? Nem világos, hogy a belső viták mennyiben kapcsolhatók megélhetési pozícióféltéshez? Ha az az összefüggés, hogy ki-ki azt vallotta: ha az én nézeteim érvényesülnek képviselő maradhatok, ha nem bukik a párt, akkor ez nem alantas megélhetési politizálás, hanem normális vita. És kiket ért párteliten Gyuri? A mindenkori vezetést, a mindenkori frakciót, meghatározott személyeket? És milyen ambíciók váltak egyre eltúlzottabbá, nem mellékesen kikről van szó? Születtek persze rossz személyi döntések listaállításkor, képviselőjelöléskor, de egy ilyen brutális vád leírásakor néven kellene nevezni kire, s mire gondol a szerző. Mert szerintem, az esetek döntő részében, azok jutottak a parlamentbe listás helyükkel, akik egyéniben is az átlagnál messze több szavazatot hoztak az SZDSZ-nek, s csak nagyon kevés olyan embert tudnék sorolni, akikről azt gondolom, méltatlanság, hogy nem kerültek be a 20 képviselő közé. Sokan voltak persze, akik méltán ott lehettek volna, de nem inkább, mint akik képviselők lettek. 5. A múlt kísérteteivel politikai ügyekben szembenézni — szerintem — csak sunnyogás nélkül lehet. Nem tartom szembenézésnek, hogy Gyuri olyasmiket ír: Kóka és Fodor elnöki versengése a korábbi belső ellentétek reinkarnációja. Amennyiben? Nem kellene a kísértetekkel hadakozva ennél mélyebbre ásni? Pláne, hogy még azt is hozzáteszi: a vetélkedést némi választási botrány és a szocialistákkal kötött koalíció körüli ellentmondásos belső vita színesítette. Az SZDSZ történetének legnagyobb és legsúlyosabb következményekkel járó tudatos aljasságát némi választási botrányként említeni a semlegesség látszata jegyében nem éppen hőstett. Már máshol is elmondtam, leírtam: szerintem, ha Fodor csak azt az egy vétséget követi el, hogy Asztalos Ildikó választási csalási szándékát (amit azóta bírósági ítélet mondott ki) kihasználva belekergeti az SZDSZ-t a csaló párt státusba és e helyzetet kihasználva buktatja meg a megválasztott elnököt, akkor is hatalmas a szerepe az SZDSZ végső elgyengülésében. Nem mellesleg: amikor ez az elnökválasztás zajlott, az SZDSZ már nem volt koalíciós partnere az MSZP-nek, a koalícióról nem volt mit vitázni. Más volt a téma: Fodor, elnökké válása után előállt a szakértői kormány ötletével, amivel csak az volt a probléma, hogy még saját frakciójának, pártjának sem tudta hitelessé tenni. S abba a kis nehézségbe ütközött kivitelezése, hogy az MSZP akkor még kitartott Gyurcsány mellett és nem támogatott semmilyen kívülről érkező miniszterelnök-jelöltet, s persze a szakértői státushoz szükséges másik feltétel, a FIDESZ támogatottsága is — finoman szólva — hiányzott. Abban a kérdésben viszont, hogy támogatja-e a Gyurcsány-kormányt kívülről az SZDSZ, Fodornak nem volt követhető álláspontja, ötölt-hatolt abban a kérdésben, hogy a 2009-es költségvetést támogassa-e az SZDSZ. A Bajnai-kormány megalakulását ugyanakkor Fodor és Kóka egyaránt helyesnek, támogatandónak tartotta. Sokszor elmondtam már: messze nem gondolom, hogy hibák, vétségek nélkül politizáltam az elmúlt 20 évben, s tudom, nem gondolja magáról ezt Kuncze és Magyar sem. De ha valaki az SZDSZ felszámolásának okait keresi, a valódi problémákról, vétségekről, hibákról és ne tévedéseken alapuló közhelyekről írjon. Bocsánat, hogy az általam tisztelt Kollár Gyuri rövid írására ilyen terjedelemben reagálok, és még inkább elnézést, elsősorban Gyuritól, ha olyan látszat keletkezik, mintha bántani akarnám. Nincs ilyen szándékom. Csak úgy vélem, ha valaki az SZDSZ kísérteteivel hadakozva írásra adja a fejét, nem kaphat felmentést az alól, hogy végiggondolja leírt szavai pontosságát, ténybeli fedezetét. Pártvezetőként igyekeztem tűrni a szándéktól függetlenül is sértő, nyilvános baráti megjegyzéseket. Civilként nincs okom feltétlen így viselkedni.