Póta az egészségügyről

Az SZDSZ 2006-os kampányának egyik központi témája az egészségügy átalakítása. Miért? A magyar egészségügy ma is az ötvenes években létrehozott, centralizált állami irányítás szerint működik. A kórházak omladoznak, egyes vizsgálatokra, műtétekre heteket-hónapokat kell várni, a betegnek és az egészségügyi dolgozóknak a kiszolgáltatottsága és elégedetlensége egyre nő, a rendszert a ciklus eleji 50%-os béremelés után is súlyosan alulfizetett orvosok és szakdolgozók áldozatkészsége tartja életben. Mit javasolnak a liberálisok? Az SZDSZ által elkészített törvényjavaslat — minden híreszteléssel szemben — szolidaritáson alapuló, vagyis kötelező és mindenkire kiterjedő, alapvetően közfinanszírozott egészségbiztosítási rendszert feltételez. A kötelező járulék mértékét továbbra is az Országgyűlés határozza meg, azt a jelenlegi szervezet szedi be, működtetve az egységes egészségbiztosítási alapot. Megteremti a lehetőségét, hogy megfelelő garanciákkal és tőkeerővel létrejövő magánbiztosítók is nyújthassák a kötelező egészségbiztosítási szolgáltatást, és a beteg ezek közül a jobb ellátást garantálót választhassa. Ebben a rendszerben a biztosítóknak a betegért versenyezniük kell. Nyilván ők is a tehetősebb, illetve a kisebb kockázatot jelentő betegekért versenyeznének. A biztosítottak közötti szelekció lehetőségét kizárja a biztosítási kényszer elve, amely szerint minden biztosító köteles minden hozzá kötelező biztosításra jelentkezőt fogadni. A biztosító ugyanakkor versenyeztetni tudja a kórházakat és rendelőintézeteket. Mondhatja például egy kórháznak, hogy veled addig nem szerződöm, amíg ki nem fested a kórtermeket. A rendelőintézetnek: többet fizetek neked, ha egynapos eljárással gyógyítod meg, és nem küldöd feleslegesen kórházba a beteget. A törvényjavaslat emellett korlátozza a kötelező biztosítási szolgáltatásból származó profit keletkezését, szabályozza annak felhasználását népegészségügyi és intézményfejlesztési célokra. Lehetővé teszi viszont, hogy a biztosítók nyereségtartalmú, önkéntes biztosítási csomagokat ajánljanak, számos egyedi igény kielégítésére adva így lehetőséget.

Európai szintű a kerületi egészségügy

Hogyan ítéli meg a kerület működtette egészségügyi intézmények helyzetét? A tanácsi rendszerben az összes körzeti orvosi rendelő, a járóbetegellátást végző Kapás utcai szakrendelő, valamint a gondozóintézetek a János Kórházba integrálódva működtek. A rendelők állaga, felszereltsége semmivel sem volt jobb, mint az ország többi hasonló intézményéé vagy mint egy mai átlagos kórházé. 1992-ben arról kellett dönteni, hogy csak az önkormányzati törvény által kötelezően előírt alapellátási feladatokat vagy ennél többet vállalunk-e magunkra. Tudtuk, hogy a Kapás átvételével nagy kockázatot vállalunk, de azt is tudtuk, hogy kevés dologgal tudjuk olyan mértékben szolgálni a lakosság érdekeit, mint egy jól működő járóbeteg- ellátó hálózat megteremtésével. Új ügyeleti rendszert hoztunk létre, számítógépekkel és új EKG-készülékekkel láttuk el a háziorvosi praxisokat, majd nekiláttunk a legszükségesebb karbantartások elvégzésének. Megkezdtük a háziorvosi szolgálatok funkcionális privatizációját, mégpedig az orvosok számára a többi kerülethez képest igen méltányos feltételek mellett. Mivel járt a szakrendelés átvétele? Sokan emlékeznek még arra, hogy milyen állapotban volt 1994 előtt a Kapás utcai rendelő. Az épület átvételét követően haladéktalanul megkezdett felújítást úgy kellett elvégezni, hogy a rendelések a munkák ideje alatt sem szünetelhettek. A rekordidő alatt lebonyolított beruházás eredményeként a rendelő nemcsak megszépült, hanem a bővítés azt is lehetővé tette, hogy a Kapás hagyományos profilja vadonatúj szakellátási formák meghonosításával egészüljön ki. Egy évvel később a Fillér utcában létrehoztuk az agyi érbetegségek megelőzését, kezelését, illetve rehabilitációját szolgáló Pulzus stroke központot. Pesthidegkúton a Községház utcai rendelőben is bevezettünk néhány szakellátási formát, hogy az ottaniaknak kevesebbet kelljen a Kapás utcába utazniuk. Ugyancsak Hidegkúton, a teljesen elavult Zsíroshegyi úti rendelő kiváltására új rendelőt építettünk a Hunyadi János utcában. 1998-ban pedig — a lakosság és az ott dolgozó orvosok kérésére — átvettük a Fővárostól a Tölgyfa utcai tüdőgondozót, a Fekete Sas utcai bőr- és nemibeteggondozót, a Moszkva téri ideggondozót, valamint az onkológiát. Jelentős szerepet vállaltunk — lobbizással, nagy értékű telek ingyenes átadásával, sőt, pénzügyi támogatással — a Budai Gyermekkórház megmentésében. Mindazonáltal a betegellátás színvonalának emelésére az a nagyszabású, masszív és koncentrált műszerberuházási program volt talán a legnagyobb hatással, amely a kilencvenes évek közepén valósult meg. Egy év alatt sikerült megoldani a laboratóriumi munka automatizálását, a laborederményeknek a háziorvosi rendelőkkel összekapcsolt számítógépes feldolgozását, korszerű gyomorfekély-diagnosztikai, urológiai vizsgáló műszert, csontsűrűségmérőt, fogászati panorámaröntgent, több szakrendelés számára modern ultrahangkészüléket szereztünk be, nagy teljesítményű sterilizáló készülék beállításával sikerült a lehetséges fertőzésveszélyt nullára csökkenteni. A Kapás volt az első magyarországi szakrendelő, amely ISO-tanúsítványt szerzett és betegelégedettségi vizsgálatokba kezdett bele. Hogyan sikerült ezeket az eredményeket elérni? Először is a képviselő-testület akkor — az oktatási infrastruktúra mellett — valóban kiemelt területként kezelte az egészségügy fejlesztését. Éspedig nemcsak szavakban, hanem a költségvetésről szóló döntéseiben is. De ezzel együtt sem sikerült volna ilyen látványos eredményeket produkálni, ha nem egy olyan menedzser szemléletű szakember vezényli le az átalakítást, mint amilyen dr. Molnár Lajos volt, a kerületi egészségügyi szolgálat akkori vezetője, akinek azóta három, súlyos pénzügyi válságban lévő nagy kórházat sikerült főigazgatóként rövid idő alatt szanálnia, s aki a liberális egészségügyi program egyik kidolgozója.

Mire gyógyír a privatizáció?

Több pénz és jó vezetés: ez lenne a recept az egészségügy számára? Korántsem. Ezzel lehet ideig-óráig látványos eredményeket produkálni, de a jelenlegi rendszerben ezek az eredmények csak szigetszerűen, esetlegesen és átmenetileg jelentkezhetnek. Ma már ott tartunk, hogy az egészségügyi szolgálat működési költségeinek jelentős részét is saját, egyre szűkösebb költségvetésünkből fedezzük. Ha a főváros is olyan mértékben fedezné az általa fenntartott kórházak működési költségeit, amilyen mértékben azt jelenleg mi tesszük, akkor a főváros költségvetése azonnal összeomlana. A privatizáció nem jelent megoldást? Csak igen kis mértékben. A háziorvosi praxisok funkcionális privatizációja megtörtént, az lenne jó, ha maguk a rendelők is az orvosok tulajdonába kerülnének. A privatizációs eljárást szabályozó rendelettervezet évek óta készen van, alkalmas arra, hogy az érintettekkel egyeztessük, a rendeletet megalkossuk és a privatizációt végrehajtsuk. Hogy ítéli meg a Kapás, illetve a Pulzus magánosításának lehetőségét? Én elvileg a szakrendelők privatizálását sem tartom ördögtől való elképzelésnek. De kizárólag a munkavállalók számára történő magánosítást tartom elképzelhetőnek. Amíg azonban olyan a szabályozási rendszer, hogy még a működtetés változatlan szinten történő puszta fenntartásához is évről-évre növekvő mértékű, az évi 100 millió forintot is egyre inkább meghaladó összegű önkormányzati támogatás szükséges, amíg év elején még nem lehet tudni, hogy a teljesítményért mennyit fizet majd a biztosító, addig a privatizáció felvetésének semmilyen reális alapja nincs. A Kapás gondjait — csakúgy, mint a többi intézményét — csak a jelenlegi magyar egészségügyi rendszer gyökeres átalakítása oldhatja meg.